ATV – pornós Sváby kormányellenes lázítása

A moslékbeszédű, romlott lelkű Sváby András, aki a minap még Soros György és elhunyt édesanyja közti pornográfiával teli cseteléssel szennyezte a környezetet, vasárnap este is undorító módon manipulálta a nézőket a Heti Naplóban.

A minapi pornótörténet és a mostani nyilvánvaló manipuláció után tényleg érdemes elgondolkodni az ATV-nek Sváby további foglalkoztatásáról (Fotó: ATV-videó, képkivágás

Az adásban szokásos kérdés ezúttal így hangzott: „Ön helyesli, hogy újságírókat tiltanak ki a parlamentből?” Ez a szöveg került ki a képernyőre és ez a szöveg volt látható az eredményközlő inzert tetején is.

Erre a gyanútlan olvasó kapásból ’Nem’-mel felel, hiszen az újságírók a közvéleményt tájékoztatják, ergo abszolút nem helyeselhető, ha kitiltással akadályozzák a munkájukat. Ez a tálalás pörgött a műsor alatt végig. Az ATV a kormánnyal szemben amúgy sem túl baráti nézői naná, hogy ezerrel nyomták a nemeket. Valószínűlég sokan nyomták volna akkor is, ha a kérdést korrekten írják ki a képernyőre, s nem pusztán Sváby egy-két alkalommal szóban elmondott kiegészítéséből lehetett megtudni, hogy a kérdéshez még egy fontos kiegészítés is hozzátartozik, ami így szól: „Amennyiben megszegik a szabályokat.”

Tehát az ATV teljes kérdése ez volt vasárnap este: „Ön helyesli, hogy újságírókat tiltanak ki a parlamentből, amennyiben megszegik a szabályokat?” Arról most ne beszéljünk, hogy magyarul a kérdést úgy kellett volna helyesen feltenni, hogy „helyesli-e, hogy” … stb., de legyünk nagyvonalúak a kíméletes bánásmódot egyébként egyáltalán nem érdemlő Svábyékkal szemben, s most csak a durva manipulációra figyeljünk.

Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy a parlament ártatlanul, minden előzmény nélkül tilt-e ki újságírókat az Országgyűlésből vagy csak akkor szankcionál és olyanokat, akik korábban megszegték a szabályokat. Nem szoktuk összekeverni a szezont fazonnal, mint az sem mindegy, hogy vidd ki a bilit vagy idd ki.

A két dolog közti különbséget még a politikai meggyőződésből ATV-s, ellenzékbarát néző is pontosan érzékeli, s talán ő is elgondolkodik rajta, hogy az a helyes, ha csak olyanok tudósíthatnak az Országgyűlés munkájáról, akik rászolgáltak a bizalomra, s korábban nem szegték meg a tudósítói munkára vonatkozó parlamenti szabályokat. Akik elvesztették a bizalmat, azok pedig vonják le a megfelelő következtetést, s dolgozzanak a jövőben tisztességesen.

Csak érdekességképpen: a kitiltás mindössze néhány embert érintett. Az Indextől Fábián Tamást, a 444-től Botos Tamást, illetve Kaufmann Balázst, aki két éve még 24.hu munkatársa volt, illetve mostani kollégáját, a hvg.hu Fekete Norbertjét. Tehát az érintett médiumok is tudósíthattak a parlament alakuló üléséről, csak a személyekben történt változás az ismert okok miatt. Az olvasók, nézők tájékozódáshoz való joga tehát egyáltalán nem sérült.

Megállapítható, hogy Sváby András és a műsort szerkesztők csapata ezúttal is durván manipulálta a közvéleményt.

Olyan kérdést szövegeztek meg a nézőknek, amelyre minden jóérzésű ember azonnal tiltakozik. Ha azonban a teljes szöveget fölírták volna a képernyőre és nem csupán Svábi fűzi hozzá a kiegészítést hébe-hóba, akkor legalább valamire mehettünk volna a beérkezett választok adta statisztikákkal. Így azonban semmire sem mehettünk vele. helyette ezúttal is egy rosszindulatú, kormányellenes lázítás részesei lehettünk, amit Sváby fülig érő mosollyal, közben kutyát simogatva akart letolni a torkunkon.

Azt gondolom, hogy a minapi pornótörténet és a mostani nyilvánvaló manipuláció után tényleg érdemes elgondolkodni az ATV-nek Sváby további foglalkoztatásáról, feltéve, ha számít a csatornának az, hogy mértékadó fórumnak akarja-e láttatni magát vagy éppenséggel magasról tesz rá, hogy mi róluk a nézők véleménye. Lehet, hogy az utóbbi az igaz, ám ez sem a nézők szegénységi bizonyítvány lenne.   

4
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/52608/pics/lead_800x600.jpg
ATV,Kormány,lázítás,Sváby András
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
éva 2018-05-15 11:26:51
Bocsánat a pontatlan fogalmazásomért! A rögös úton azt értettem, hogy az igazság felderítése nehéz feladat. A sok utána járás, FELDERÍTŐ MUNKA, MÁSOK MEGHALLGATÁSA, AZ IDEVONATKOZÓ "IRODALOM" ELOLVASÁSA, NEHÉZ, KŐKEMÉNY ELGONDOLKODÁS, ÉSZMOZGATÓ FÁRADTSÁGOS AGYTORNA, STB. STB. ORBITÁLIS, EGYETEMLEGES MEGIZZASZTÁSA A FEJLŐDÉSBEN, CSISZOLÓDÁSBAN LÉVŐ XXI.-dik SZÁZADI "KICSI-PICI" ELMÉNKNEK. EZEKNEK AZ AGYTEKERVÉNYE MÉG NEM KÉPES TEKERVÉNYES PÁLYÁT FELVENNI, EGYSZERŰEK= PRIMITÍVEK. MÉG TANÍTANI SEM LEHET ŐKET, MERT NINCS AMI FELFOGNÁ A JÓZAN ÉSZ SZAVÁT!
Válaszolok
éva 2018-05-15 10:35:12
Azért lássuk be! Könnyebb a sikamlós SA(Á)RBAN "snobordozni" , mint a RÖGÖS, NEHÉZ, JÓL MEGFOGALMAZOTT, ÁTGONDOLT IGAZSÁGÚTON SZEMBE SZÉLLEL MEGBIRKÓZNI! Az ilyen, és hasonló sz@ralakoknak túl nagy megerőltetés lenne! Egyszerűen; NEKIK NEM MEGY!!!!!
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-05-15 08:58:24
Ez az erőltetett vigyorú, hazudozó Sváby világéletében egy senkiházi, gusztustalan alak volt. Most is az, és az is marad. Ennek soha életében nem volt még egy őszinte mosoly sem az ábrázatán, pont úgy, mint például "Botka pajtinak" !!!
Ezek képtelenek megváltozni annál is inkább, mert nem is akarnak.
Nekik ez a sárban (nem akartam durvább szót használni) tocsogás, a mocskolódás, az igaztalan vádak az igazi világuk, ebben érzik jól magukat.
Válaszolok
kata 2018-05-14 23:20:25
Nagyon ritkán nézek ATV-t,mert rettenetesen idegesít az a sok primitív ,kormányt,
jobboldalt mocskoló műsor és betelefonáló. Svábytól pedig éppen a falnak megyek.
Ez a már kinézetre is gusztustalan,mosdatlan szájú pondró osztja az észt,közben egé-
szen mást gondol.A farizeusok mintapéldánya.Nem értem Németh Sándort,hogy tűri
meg a csatornánál ezt az embernek nem nevezhető fehérjehalmazt.Egyébként Németh Sándort sem értem,hogy lelkész létére elnézi,mit művelnek egyesek a csator-
nán.De nagyon érdekes,hogy a mostani választás előtt arra buzdított,hogy a jobbol-
dalra kell szavazni,mert a migránsok nagy veszélyt jelentenek hazánkra.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?