Ujhelyi büszke magyar hazafinak hazudja magát

Érdekes ember ez az Ujhelyi István, az MSZP EP képviselője. Most, hogy megcélozta a párt választmányi elnöki tisztét, olyan szavak is eszébe jutnak önmagával kapcsolatban, minthogy ’büszke magyar’ meg hogy ’hazafi’. Sőt a három együtt: ’büszke magyar hazafi’.

Ettől a magyar szemlélő persze azonnal röhögőgörcsöt kap, hiszen akinek az Európai Parlamentben az az egyetlen küldetése, hogy rendszeresen följelentse saját hazáját, illetve hogy a különböző brüsszeli vitákon saját hazája ellen szólaljon fel, azt rendszeresen gyalázza, arról sok minden eszébe juthat, csak nem az hogy magyar hazafi. Sőt! Ilyen gyalázatos viselkedés láttán sokakban még a magyarsága is megkérdőjeleződik.

A személyes érdekek persze mindent fölülírhatnak. S most, hogy Ujhelyi szeretne valamit elérni a sajátjai között a szoci választóinál – választmányelnökség – természetesen arra is képes, hogy nyíltan kiálljon az ellen, amit eddig ő és pártja csak ellenzett és támadott, ami ellen egyetlen szót nem emelt az Európai Parlamentben: ez a migráció és a kvóta. (Miközben a szoci választók zöme saját biztonságuk érdekében szintén támogatja a kerítést, a kormány migránsellenes politikáját, csak ezt nem merik nyíltan megvallani. Ezért kacsint feléjük a kétlelkű Ujhelyi sunyi kortesszövegével.)  Az ATV Startban így fogalmazott: nem akar tömeges migrációt, kötelező kvótát, mert nem segíthet a magyar társadalmon egy ilyen típusú migráció.

Azt örömmel láttam, hogy Niedermüller Péter, a Soros-listán nyilvántartott DK-s EP képviselő neki is ugrott ezért a kijelentéséért Facebook oldalán, ezúttal is tagadva, hogy lenne kötelező kvóta, meg tömeges migráció. Kijelentette: „Több, mint sajnálatosnak tartom, hogy az MSZP választási vereségéből azt a következtetést vonta le, hogy bele kell állnia és támogatnia kell a Fidesz ostoba, hazug, aljas és gyalázatos gyűlöletkampányát.  Hidd el, István, nem éri meg. Ettől nem leszel „büszke magyar hazafi”.

Szeretem a tiszta beszédet. A többszörösen visszaeső hazaáruló Niedermüller számára a nemzet szolgálata nem éri meg, mondhatni rosszul fizet, Soros György és Brüsszel kiszolgálása viszont annál jobban. Ezt nálánál jobban kevesen tudhatják. Magyarán: jobban keres Ujhelyi, ha továbbra is a hazaellenes ügy szolgálatában áll, mintha a magyarok érdekében cselekszik. Meg aztán Niedermüller talán attól is fél, hogy az internacionalista szolidaritás elveszti egyik elszánt harcosát Ujhelyi személyében, akinek most inkább az összeomlás szélére sodródott MSZP megmentéséhez fűződik nagyobb érdeke, mint a nemzetállami érdekek ellen hadjáratot folytató, Marx előtt fejet hajtó Juncker kiszolgálásához.

Niedermüllernek azonban sajnos nem kell nagyon tartania attól, hogy elveszti harcostársát. Ujhelyinek ugyanis a valóságban esze ágában sincs a migránsok, a kvóta ellen fellépni, legfeljebb a szavak, a saját érdekek szolgálata szintjén. Ujhelyi ugyanis már 2015 nyarán nyílt levelében úgy nyilatkozott, hogy "Ideje lett a hidegvágónak". Még képes illusztrációt is mellékelt az irományához, jelezve, hogy le kell bontani a határzárat, ami neki az "orbáni vasfüggönyt" jelenti.

Így állunk tehát e két jómadár bajuszhúzogatásával, nevetséges cicatáncával. Biztosak lehetünk abban, hogy a valóságban semmi nem változott. Ujhelyi és Niedermüller továbbra is vállvetve küzd a migráció- és kvótaellenes magyar kormány ellen, gyalázza a Fideszt és Orbán Viktort és mindenben támogatja Brüsszelt.

Ha néha a látszat mást mutat, annak nem szabad fölülni. Legfeljebb múló rosszullét vagy személyes érdek van a háttérben, semmi más. Kutyából nem lesz szalonna.  

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/53019/pics/lead_800x600.jpg
ATV,cicatánc,Niedermüllet Péter,Ujhelyi István
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-05-24 12:18:33
Ez az "újhülye" a büszke, magyar hazafi ?! Na, ne röhögtessen már ez a görcsagyú !!!!!
Ez pont annyira "büszke, magyar hazafi", mint annak idején Kun Bél, Rákosi pajtás, meg a Kádár (szemétláda, mocskos gyilkos) Janika volt.
Ez a nyomorult a Botka első számú csicskája. Egyébként meg jobban tenné, ha mielőbb, végérvényesen tisztázná a szerepét például a "Zuchi" ügyben, meg a Szeviép ügyben !!!
Válaszolok
Péter 2018-05-24 10:13:52
Hazafi az aki:
- tiszteli a hazáját,
- nem tesz semmi károsat hazája ellen,
- becsüli nemzetét,
- alázattal szolgálja nemzetét és hazáját, itthon és külhonban.
Egy bolsevik ( nevezze magát akárminek is )
nem lehet soha hazafi mert a fenti kritériumok egyikének sem felelt meg soha és nem is fog.
Bolsevik / kommunista / liberális mindig is a társadalom legaljából, a lumpen proli rétegből került és kerül ki.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?