Véleményterror – Vágót kiborította az igazság

Nem volt olyan régen, hogy az ellenzéknek korrupciótól habzott a szája, ezzel próbálván befeketíteni az Orbán-kormányt a választások előtt, ami persze nagyon nem jött be. Ezt csak azért hozom szóba, mert hétfőn érdekes párbeszéd tanúi lehettünk az ATV-n, amikor arról beszélgettek, hogy Orbán Viktor felkérte Tarlós Istvánt főpolgármester-jelöltnek. Vágó István, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja érdekesen reagált a műsorvezető következő megállapítására.

Fotó: ATV-videó, képkivágás

A rövid párbeszédet szó szerint közöljük:

„Simon András: Nincs korrupciós ügye! Nem tapad korrupció a kezéhez!

Vágó István: Akkor biztos alkalmas! Akkor biztos alkalmas!

S.A.: Ezzel nem azt mondtam, hogy alkalmas, de a mai magyar közéletben szerintem ez önmagában egy érték.

V.I.: Ezt vond vissza! Ezt vond vissza!

S.A.: Nem vagyok hajlandó!”

Hogy miért kellett volna visszavonnia Simonnak az egyébként a tényeknek nagyon is megfelelő megállapítást? Vágó okot, ellenérvet persze nem hozott elő. Nem merészelte azt mondani, hogy Tarlós igenis korrupt, mert itt és itt ezt és ezt tette, mert jól tudta, hogy nincs ilyen ügy. Ahogy a teljes ellenzék sem tudott konkrétumokkal előállni, noha ettől még szakmányban korruptozta az Orbán-kormányt. Csak gyalázkodott, úgy általában, alap nélkül, bele a levegőbe.

Az egyik legnagyobb lyukra futó ebben a témakörben éppen a főnöke, Gyurcsány Ferenc volt, aki – emlékezhetünk rá – az ATV és a HírTv elszánt fakenews-gyártó vállalkozásaként vagy fél évig lebegtette a nyilvánosság előtt Orbán titkos külföldi bankszámláinak „ügyét”, amelynek bizonyítékát neki megvételre felajánlották. Persze ebből sem lett semmi, csupán arra volt jó, hogy a nyilvánosság előtt megszellőztessék a nem létező corpus delicti gyanúját. Nyilván arra gondolva, hogy anno a Kövér László számára kitervelt gazemberséghez hasonlóan – ’köteles beszéd’ – majd ez is be fog jönni, mint később a 23 millió román munkavállalóval való nem kevésbé aljas riogatás. Most a bankszámlázást remélte elégnek ahhoz, hogy kellően besározza a miniszterelnököt, aki majd ezért elbukja a választást. Ez azonban nagyon nem volt elég, mondhatni karcot sem hagyott a jégen.

Leleményes tanítványként Vágó most fordítani igyekezett a szűrön. Nem akarta megengedni, hogy valaki jót mondjon Tarlósról. A véleményterror egy liberálistól természetes magatartás, amit a magyarok szerencsére ma már pont kiröhögnek. „Szegény” Simon sem vetemedett volna arra, hogy jót mondjon Tarlósról. Mivel azonban a korrupció árnyéka soha semmikor nem vetült a főpolgármesterre az elmúlt közel tíz évben, ezért műsorvezetőként kénytelen volt a tényszerűséghez ragaszkodni. Kivételes helyzet tanúi lehettünk, mert ez általában nem nagyon szokott neki sikerülni. Ezt azonban Vágó persze nehezen viselte.

Pedig a főpolgármester korrupciómentes megítélése már csak azért is értéknek számít, mert elődjének, Demszky Gábornak minden idők legnagyobb korrupciója tapad a nevéhez, a 4-es metró 166 milliárd forintos lenyúlása.

Talán éppen a drámai kontraszt miatt reagált ilyen keményen Vágó Tarlós korrupciómentes előéletére.

Persze minden rosszban van valami jó. Demszkynek például az a sok pénz valószínűleg elvette az eszét, ezért kutyafülézett az Echo Tv riporterének kérdésére, sőt még utána is szaladt, hogy palackjából ásványvízzel lelocsolja. Röhej. Ez az ember volt Budapest főpolgármestere 20 éven át!

Tarlósnak ezzel szemben nem ment el az esze és a becsülete is megmaradt. Nem véletlenül kérte fel Orbán Viktor újból főpolgármester-jelöltnek.

A véleményterrorista Vágónak pedig – kutyafüle.

3
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/53289/pics/lead_800x600.jpg
ATV,Gyurcsány Ferenc,Vágó István,véleményterror
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-05-29 15:24:14
Ez az őrült DK-s imádja osztani az észt mindig, mindenhol, csak arról feledkezik meg, hogy az "észosztók" esze így előbb-utóbb elfogy.
A jelek szerint ő már e folyamat végén jár !!!
Ezeket a vágóféléket mindig megzavarták az igazság fordulatai. Az igazságot soha nem tudták elviselni. A tények sem zavarták soha a politikai éleslátásukat.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a normális gondolkodású embereket (úgy értem a nem kommunistákat) meg a Vágó (mocskos szájú, Gyurcsány(i) valagnyaló) Istvánok borítják ki, de nagyon.
Válaszolok
Péter 2018-05-29 15:07:33
Az az igazán szomorú, hogy az ilyen vágófélék még mindig felüthetik a fejüket közmédiánkban és a nyilvánosságban.
Ez az alul művelt, legjobb esetben is félművelt bolsevik emlőkön "felcserepedett" fajta azt gondolta, hogy örökké befészkelhetik magukat az életünkbe és, mi több még művelt véleményformáló élcsapat tagjaként is tetszelegtek sokáig.
Hála Istennek, az ért nemzetünk ha lassan is de magához tér és elválasztja az ocsút a búzától.
Válaszolok
éva 2018-05-29 13:07:32
Vágó István, az a "figura", aki szeret alul-iskolázott (akár, mint ő maga is) emberek árnyékában hűsölni. De ennél is jobban gátlástalan pénzéhesek társaságában "napfürdőzni", vagyis várományos lenni. Ez a véleményem nem alaptalan. Soha nem irigyelek közepesen iskolázott egyénektől olyan oltári szerencsét, amit Vágó kapott a jó sorstól! De, amikor annyira pofátlan magas müsorvezetői díjat kért, hogy a haverok sem voltak képesek neki megadni, (RTL K) és a "LEGYEN ÖN IS M" -t átadták Friderikusz Sándornak, akkor üveg-, utálható-, elítélhető - ember lett! És a Fletó méltó rákos -, burjánzó -, beteg- sejtjévé vált.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?