Blogolj!

Iszonyat – Aki Orbánra céloz, az Magyarországot akarja kivégezni

Durván beszólt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a magyar miniszterelnöknek a Le Monde című francia balliberális napilapnak adott interjújában. „Nincs többé helye Orbán Viktornak az Európai Néppártban. Még ha tisztelem is az embert, sok összeférhetetlenséget látok aközött, amit mond és azon kereszténydemokrata értékek között, amelyeken az EPP alapul. Hacsak nem szavatolja nekünk, hogy tiszteletben tartja az EPP alapértékeit és választási programját.”

Orbán Viktor áll a céleresztben, s ezért lőnek rá azok, akik nem a nemzetüknek, hanem saját maguknak akarják alárendelni Európát (Fotó: Ripost)

Az biztosan nem zavarná Juncker „kereszténydemokrata” értékrendjét, ha például a Magyar Kormányban is lenne homosszexuális kvóta, ahogy másik „erős ellenfeléében”, Macronéban, vagy ha Orbán Viktor is olyan délceg színesbőrűekkel ölelkezne, mint a Francia Köztársaság elnöke az Antillákon, akik közül az egyiket ráadásul drogkereskedésért már három évre el is ítélték. Az pedig nyilván tovább növelné Juncker keresztényi elégedettségét, ha Orbánhoz írna az eset kapcsán olyan nyílt levelet az egyik „rajongója”, mint Michel Onfray, egyébként baloldali író, filozófus, akinek már szintén sok volt az a fülledt látvány, ami a fotókról áradt. „Drágám, engedd meg nekem ezt a bizalmas hangnemet, kedves Manum, mert az Antillákon készített fotóid, amelyek körbejárták az egész világhálót, ahol egy gyönyörű feketével ölelkezel, egy börtönben kigyúrttal, aki a trópusi izzadságtól csillog, miközben rajtad az öröm igen elmélyült jelei mutatkoztak. […] Hasonló ízlésről tanúskodik magánéleted, amely igazából a király második énje, de nem kellene, hogy ez befolyásolja az első énedet, a politikust és republikánust.”

Juncker nyilván őszintén sajnálja, hogy nálunk ilyesmiről szó sem lehet, hogy Orbán Viktor a családot egy férfi és egy nő kapcsolataként tudja csak elképzelni. Ahogy a keresztényi szolidaritás sem jelenti azt, hogy a homoszexuális migránst több jog illetné meg például a határátkelőhelyen, mint a többit. Junckernek az a jó keresztény, aki valójában nem az, hanem bigott liberális, aki a szűk elit akaratát bármi áron fölé helyezi az európai emberek akaratának. Aki nyakló nélkül engedi rá a migránsokat Európára s aki a szuverén nemzetállamok szövetsége helyett a senki által meg nem választott, sorosisták vezette Európai Egyesült Államokért rajong lelkesen.

Az ügy Macron melletti másik élharcosa, Juncker most különösen aktív, mindent megmozgat, hogy eltávolíttassa az Európai Néppártból Orbánt.  Juncker (is) a vesztét érzi. Attól fél, hogy a májusi választásokon többségbe kerülnek a bevándorlás ellenes erők mind az Európai Bizottságban, mind az Európai Parlamentben. Ezért akarják Orbán körül megritkítani a levegőt, s közben a még hivatalban lévő sorosista, a Sargentini-jelentésnek tapsikoló bürokráciával elfogadtatni a magyar ember számára – a miniszterelnök szerint – horrorisztikus csomagjukat. Hát mi lenne más, mint iszonyat, rettegés és félelem attól, ha elfogadnák az állandó áttelepítési programot, ha legális migrációs útvonalakat nyitnának meg, ha az NGO-k jogot szereznének a vízumok elbírálása.

Ennek áll útjában Orbán Viktor szövetségesei élén. Ezért áll ő a céleresztben, s ezért lőnek rá azok, akik nem a nemzetüknek, hanem saját maguknak akarják alárendelni Európát.

Aki Orbánra céloz, az Magyarországot akarja kivégezni.

6
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/61663/pics/lead_800x600.jpg
Emanuel Macron,Európai Bizottság,Európai Néppárt,Európai Parlament,horrorisztikus,iszonyat,Jean-Claude Juncker,ngo,Orbán Viktor,rosszat akar Magyarországnak,Soros György
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 6 db hozzászólás érkezett!
éva 2018-10-23 13:04:33
Kedves János! Majd el feledtem' - ha nem lenne Orbán Viktor, ISZONYATOS LENNE MAGYARORSZÁGON ÉLNI! [Na' , és késöbb?????]
Válaszolok
Szívtől az égig 2018-10-17 22:54:26
Jó lenne ha a SKYNET tudatára ébredne és lebombázná a migráns simogató, terroristákat és buzikat mindennél előrébb soroló, a káoszt akaró oligarchák seggét nyaló mocskos tetves elkorcsosodott nyugat eu-ra
Válaszolok
Katalin válasza: János bejegyzésére 2018-10-17 02:46:34
De a legiszonyatosabb, hogy nálad Magyarország csak "magyarország".
Válaszolok
éva 2018-10-15 19:37:41
Nem gondolnám, hogy szívesen ( "játszanak" ) -' egy Whiskyvel felgyorsított aszalási folyamatban totál löttyedt, amúgy is kisebbedő, fonnyadó "RÉGVOLTBÜSZKESÉGÜKKEL" szívesen foglalkoznának! Már a WC-n is inkább ráülnek, mint a nőcik, sem hogy megfognák. Undorodnak saját maguktól, ezért választják a MÁSOKKAL VALÓ SZEMÉTKEDÉST, HOGY MÉG ÉLVEZKEDHESSENEK KICSINYKÉT! Mocskos szarháziak Soros- sz@rival együtt!!!!!!
Válaszolok
János 2018-10-15 14:03:18
a valódi iszonyat az, aki elhiszi azt a hazugságot, h Orbán Viktor magyarország..
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-10-14 00:37:51
Tényleg nincs az Európai Uniónak, különösen ennek a részeg disznó Junckernek más témája, más problémája, minthogy Magyarországot és a magyar miniszterelnököt cukkolja ?!
Kapásból tudnék mondani legalább száz olyan dolgot, amivel "szórakozhatnának" !!!!
Elsőnek mindjárt ott van nekik, ami "a kezük ügyében" van !!!!
Azzal eljátszogathatnának akár évekig is !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?