Blogolj!

CEU – Budapest szuper, „csak” az Orbán-kormányt kell kinyírni

CEU ügyben az élet ismét elém dobott egy különös helyzetet, amelyen keresztül plasztikusan be lehet mutatni, milyen aljas dolgot művel a Közép-Európai Egyetem a kormánnyal kiváltságainak megőrzése érdekében. Az, hogy nem tartja be a felsőoktatási törvényt, egy dolog, szinte unjuk már ismételgetni, noha az összes többi egyetem betartja. Nincs körülötte botrány, csendben tanítanak, kiadják a külföldi diplomát és kész.

Semjént letolta a Közép-Európai Egyetem rektorhelyettese, mert megmondta az igazat (Fotó: MTI)

A Közép-Európai Egyetem azonban naponta kreál apropót arra, hogy a nyilvánosságban szerepeljen, ezzel is nyomást gyakorolva a kormányra a még a Gyurcsány – Magyar Bálint tandem által megadott privilégiumainak elfogadására. Az apropót most az intézet diákjai szolgáltatták, akik flashmobjukról videót készítettek, amit az Európai Néppárt (EPP) szerdán, csütörtökön zajló kongresszusára küldenek el számonkérőleg Manferd Webernek, az EPP frakcióvezetőjének. Ebben kórusban azt kiabálják: Hol a határ? Videójuk nem más, mint Soros György Orbán Viktor elleni nyílt támadása. Eszköz arra, hogy kikényszerítse a Fidesz kirakását a Néppártból. Korábban ugyanis Weber a CEU-val és a civilekkel szembeni ellenséges magatartás kapcsán azt mondta, hogy Orbán Viktor és kormánya egyre közelebb kerül ahhoz, hogy átlépje a határt. Tehát miközben Orbán küzd azért, hogy megvédje az országot a Soros-vezérelte migráns inváziótól, Györgyünk sötét lelkei nemcsak a kerítésünket ostromolják, hanem Orbánt is meg akarják gyengíteni azzal, hogy kitennék a szűrét a Néppártból. Kétfrontos harc ez a javából, ami ellen három éve ádáz harcot folytat a magyar kormányfő, szerencsére mind több nemzetközi szövetségessel és sokmilliós magyar támogatóval a háta mögött.

A Közép-Európai Egyetem legutóbb jó két hete csinált újabb médiaboomot maga körül, amikor bejelentette, ha december 1-ig nem írja alá a kormány az amerikai diploma kiadásához szükséges megállapodást az amerikaiakkal, akkor bizony az amerikai diplomát kiadó részlegüket átviszik Bécsbe. Ez az ultimátum nem csak azért botrányos, mert egér nem szokott ultimátumot adni az elefántnak, hanem azért is, mert időtlen idők óta napnál világosabb, hogy nincs CEU, ami oktatna kint, hanem a budapesti képzéssel alapozzák meg az amerikai diplomát, ami úgy törvénysértő, ahogy van. Erre a kormány számos tagja rámutatott az utóbbi időben, amit egyetlen egyszer sem cáfolt az egyetem. Csak mellébeszélt.

A botrányos mellébeszéléseknek tegnap Enyedi Zsolt egyetemi rektorhelyettes mutatta be egy legújabb, az eddigieknél is gyomorforgatóbb változatát. Pénteken ugyan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta a Hír Tv-nek a CEU-ról, hogy ez „Igazi szélhámosság! […] Az amerikai egyetem nem is létezik.” Eddig semmi új sincs a dologban, hiszen egyik kormánytag sem mondhatja arra, ami nincs, hogy van. Ám jött a válasz, amit Enyedi Zsoltnak volt pofája szemrebbenés nélkül belerebegni az ATV kamerájába. „Ez különösen fáj Zsolttól, aki a csoporttársam volt, ez nem volt szép tőle”. Elképesztő. Nem azt mondja, hogy nem igaz, amit a miniszterelnök-helyettes állít ezért, tényleg mi nem tarjuk be a törvényt, bocs, hanem még a régi személyes kapcsolatukat is bele meri keverni a nyilatkozatába. Azt mondva ezzel, hogy legalább erre való tekintettel hazudhatta volna azt Semjén, hogy van amerikai campusa a budapestinek. Ez valami olyan velőtrázó arcátlanság, mocskosság, hogy ilyet csak az mer megtenni, aki óriási erőt érez a háta mögött, aki lezs@rja a magyarok akaratát. Majd még ő vádaskodik, mondván: azok beszélnek így, akiket „se a jogállam, se a magyar törvények nem érdeklik”. Ott áll az ATV riportere éles mikrofonnal a kezében és nem kérdez rá a fentiekre, hanem hallgat, mint hal a szatyorban. Falaz Sorosnak, mint a teljes magyar ellenzék.

Az Enyedi Zsoltok ilyen botrányos nyilatkozatai nem szolgálnak mást, mint hogy Magyarországot szurkálják szíven vele. Legjobb lenne, ha az egész egyetem elmenne a fenébe, ahogy Prágából is elhúzott anno.

De nem mennek! Ignatieff rektor megmondta, szuperul érzik itt magukat. S hogy közérzetük még jobb legyen, ehhez az Orbán-kormányt akarják kinyírni.

Gyurcsánnyal szólva: „Egy lószart, mama!”

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/63562/pics/lead_800x600.jpg
ATV,CEU,Enyedi Zsolt,HírTV,Ignatieff,kinyírni,Orbán Viktor,Semjén Zsolt,Soros György
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: kata bejegyzésére 2018-11-07 11:40:47
Egyetértek Katával.
Takarodjon innen az országból, még pontosabban Budapestről ez sz@rházi, genderimádó, bohóctovábbképző egyetem a bodrogközi náthás pi......ba !!!!
Néhány idióta, komcsi Soros-csicskán kívül az égvilágon senkinek nem fog hiányozni ez oktatási fertőzést jelentő, CEU nevezetű baromság.
Válaszolok
kata 2018-11-06 21:44:33
Nem értem miért kínlódik a kormány ezzel a ceu-val ennyit.Ez egy libsi kígyófészek,en-
gedni kell őket,hadd menjenek Isten hírével ahová befogadják őket.Be sem kellett volna
engedni,de hát a komcsi, libsi elvtársak egyből hanyatt vágták magukat,amikor a vén
gazember bejelentkezett.Ki velük és civil kitartottjaikkal együtt,rontsák máshol a levegőt!Egyébként az USA-ban is egyre többen emelik fel szavukat Soros ellen,lassan
mindenki átlát a szitán.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?