hirdetés
Blogolj!

A labancdumásnak: Helló, Kukorelly! Le vagy Te sz@rva!

Nagy baromságot mondott Kukorelly Endre író, költő, az LMP korábbi országgyűlési képviselője az ATV A nap híre című adásában.

A megpuccsolt társelnök, pártjából kiutált, senkinek sem kellő, de saját okosságával mérhetetlenül elégedett Szél Bernadett arról tartott hót unalmas kiselőadást, hogy neki milyen jó kis programja volt a választásra s mégis olyan szánalmas eredményt ért el, amilyet.

Kukorelly (képünkön) dumája is arról szól, hogy a balosok kiénekeljék a sajtot a jobboldali Orbánék szájából, hogy ezzel a jóemberkedő dumával így-úgy megszerezzék a hatalmat az ellenzék számára

És akkor jött Kukorelly Endre, aki egyébként a politikai beszélgetős műsorok egyik legnormálisabb, helyenként a reális gondolkodás jeleit is felmutató résztvevője, és meghökkentő módon odaszólt a magyaroknak. Csak így lazán:

„Helló, magyarok! Nem értelek titeket, miért nem szerettetek bele ebbe az ajánlatba?” Természetesen Bernike miniszterelnök-jelölti programjára utalt s mintha azt kérdezte volna, hogy nem érti a magyarokat, miért nem ölelik keblükre szerelmesen Heller Ágnest.

Aztán elkezdett érvelni. Szerinte ugyanis ez „Az utolsó 20 ezer év legjobb ajánlata volt. Hagyjunk fel ezzel a kuruc-labanc kétosztatúsággal és kezdjünk el ügyek mentén politizálni. Vannak a problémák, amelyeket valami módon meg kell oldani. Ez a normális. (…) Ebbe bele kellett volna mindenkinek szeretni, mindenkinek mellé kellett volna állnia, és akkor most másról beszélnénk.”

Ahogy mondtam, Kukorellynek vannak reális pillanatai, hajlik a tárgyszerűségre, ez azonban nem az volt. Kukorelly alapvetően egy baloldali, liberális ember, aki nagyon jól tudja, ha tetszik 20 ezer éve, hogy nincs harmadik út. Baloldal van és jobboldal, bármi legyen is az éppen aktuális nevük. Nem lehet várost, országot sterilen, ügyek mentén igazgatni. Ez a duma is arról szól, hogy a balosok kiénekeljék a sajtot a jobboldali Orbánék szájából, hogy ezzel a jóemberkedő dumával így-úgy megszerezzék a hatalmat az ellenzék számára. Nem véletlenül várta a választási eredményeket a szocik főhadiszállásán, s nem a Fideszén.

Szóval, a magyarok nem veszik be az ilyen labanc dumát.

Egyszerűen azt üzenik neki: „Helló, Kukorelly! Le vagy Te sz@rva!”

6
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/63846/pics/lead_800x600.jpg
ATV,harmadik út,Kukorelly Endre,kuruc-labanc,Le vagy Te sz@rva!
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 6 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: Endre bejegyzésére 2018-11-14 19:59:47
Tessen má' odafigyelni, hogy mikor mit hadovál össze misimókusom !
Az a lehető legritkább esetben szokott kis hazánkban előfordulni, hogy valakinek (25 könyv, amit senki nem olvas, 25 év tanítás, de hol és minek) egyszer csak szövegértelmezési problémái adódnak. Én Szél Bernadettekről, Kukorellykről, MEG AZ LMP-RŐL, MINT JELENSÉGRŐL ÍRTAM.
Továbbá azt próbáltam kifejteni - és ezt most is bárkivel szemben fenntartom, és felvállalom - hogy az előbbiekről szóló szófecsérlés helyett inkább értelmes, előrevivő, fontos témákról kellene értekezni, különösképpen egy elkötelezett jobboldali médiafelületen !!!
Ezt nehéz félreértelmezni, de - mint az ábra mutatja - egy "neves" írónak ez bármikor sikerülhet, pláne, ha született liberálbolsevik az illető, aki - lelkes társaival együtt- minden második szavával igyekszik mindenkit a földbe döngölni, aki nem az ő szája íze szerint gondolkodik, illetve nem az ő elvárásainak megfelelően cselekszik.
Válaszolok
Sanya 2018-11-14 08:45:34
"Hagyjunk fel ezzel a kuruc-labanc kétosztatúsággal és kezdjünk el ügyek mentén politizálni." Igen. Tessék végre normális ellenzékként viselkedni és támogatni a kormányt, -hiszen a kormány intézkedései a magyar családokat, vállalkozókat segítik- mert az Orbánellenesség, a gyűlölködés nem válik Magyarország javára és ez éppen a kuruc-labanc kétosztaguságot teremti meg.
Válaszolok
éva 2018-11-13 22:10:16
Kedves Endre! Ha magának valóban fejlődött volna az agytekervénye, akkor ennyi "megerőltetés" után (tanítás, írás ki tudja még mi minden) ;- akkor a magyar politikai helyzetet tisztábban, érettebb értelemmel kellene látnia! A hajléktalanság ellen nem kampányt kell indítani, hanem a hajléktalanokat kellene újra megszülni! Vannak kivételek, én is ismertem diplomásokat. De, lássuk be! - Aki direkt erre az állapotra vágyik, annak több kerékkel is kevesebb van a koponyájában! A szociális kötöttség ilyen irányú elutasítása nem normális dolog! Ha azt gondolja, hogy ezeket a "lecsúszott" embereket megtudja menteni - csak saját maguktól- akkor nincs tisztában ezzel a problémával! Az alapítvány létrehozásához gratulálok, remélem lesz még ideje megtapasztalni a valóságot!
Válaszolok
József
József 2018-11-13 15:47:13
Írtam: harmadik út nincs, ahogy "lehet más a politika" szintagma sincs. Ezt Te is tudod, de jól hangzik, hát mondtad. Ez nem gyűlöletkurzus, hanem véleményszabadság. Te elmondtad az álláspontodat ott, én pedig itt. Pont. Az érkelődő pedig olyan következtetést von le belőle, amit jónak lát.
Válaszolok
Endre 2018-11-13 14:49:06
Tessen má' odafigyelni arra, amire reagálni tetszik. Az rendben, h. le vagyok szarva: viszont nem a Szél Detti programjára mondtam, hogy a legnagyobb ajánlat, hanem a "lehet más a politika" szintagmára. Persze: vagy érted, vagy nem. Ha a folyamatos kutyapicsázásban, gyűlöletdiskurzusban vagy érdekelt, akkor persze maradj benne.
Annak a nyomi percemberkézőnek meg: misimókus, 25 könyvem jelent meg, 25 éve tanítok, kezdeményeztem és csinálok egy hajléktalanság elleni alapítványt: valami ebből csak megmarad, nemde? Túl azon, h. minden(ki), a legnagyobb is pár percig él mindössze.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-11-12 23:59:42
Amellett, hogy tökéletesen egyetértek a főcímben megfogalmazottakkal, mégis úgy érzem: mindenképpen elgondolkodtató, hogy mi még a mai nap is Szél Bernadettekről, Kukorelly Endrékről, egyáltalán az LMP nevezetű gittegyletről diskurálunk.
Hagyni kéne már a fenébe ezeket a percemberkéket, és inkább fontos, előrelátó, előrevivő témákat kellene boncolgatnunk.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?