hirdetés
Blogolj!

Hogyan zsidózik ezután Magyar György Orbánra mutogatva?

A címben feltett kérdés költői, hiszen biztos vagyok benne, hogy a leleményes ügyvéd mindig meg fogja találni a módot a zsidózásra, ha Orbán Viktoron üthet vele egyet, jóllehet ezek a rágalmai egytől egyig – mint most a CEU-val kapcsolatos is – teljesen alaptalanok. A maga vagy saját fészekalja szemében a gerendát ugyanakkor még véletlenül sem észre vevő hivatásos szemforgató ugyanis nagyot kussolt azzal kapcsolatban az ATV Civil a pályán műsorában, hogy a jobbikos Szávay „büdöszsidózott, kampós orrúzott” egy nagyot.

A leleményes ügyvéd mindig meg fogja találni a módot a zsidózásra, ha Orbán Viktoron üthet vele egyet, jóllehet ezek a rágalmai egytől egyig teljesen alaptalanok (Fotó: Youtube)

Talán az élet valamelyest segít nekünk, mert a hétfői tájékoztatón végre bejelentette az egyetem, hogy a CEU (Central-European University) minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében. Mindazt tehát, amit a vonatkozó jogszabály tavaly április óta előírt számára végre betartja, ahogy a többi nyugati székhelyű egyetem is teszi Magyarországon. S az a része marad itthon, amelyet eddig sem fenyegetett semmiféle jogszabály. A Közép-Európai Egyetemmel ugyanis a törvénymódosítás után is minden rendben volt.

Az elmúlt másfél év azért kellett Soros Györgynek, hogy a CEU körüli, éppen általa gerjesztett műbalhét – itteni NGO-it, Brüsszelt és az ENSZ-t – felhasználva nyomást tudjon gyakorolni az Orbán-kormányra a migránsok európai beáramoltatásának elősegítése érdekében. Nem véletlenül nyilatkozta a minap David Cornstein, az USA budapesti nagykövete a The Washington Postnak, hogy a CEU-ügy nem más, mint személyes ügy Orbán és Soros között: „Ez két ember ügye. Semmi köze a szabad oktatáshoz.” Ez pontosan így van, azzal a lényeges megkötéssel, hogy Soros folytat hadjáratot migránsügyben Orbán ellen és nem Orbán CEU ügyben Soros ellen. Sorosnak csak eszköz az egyetem ügye. Nem véletlenül tett lekicsinylő utalást Cornstein az 1500 hallgatót felmutató CEU méreteire, mert ennek ebben az ügyben tényleg nincs igazi jelentősége, csak porhintésnek jó. Például úgy, hogy föl lehet lármázni vele a világot Orbán ellen. Ideig óráig csatasorba lehetett állítani az USA kongresszusát, New York állam kormányzóját, a Velencei Bizottságot, az Európai Parlamentet, a világ híres professzorait, a magyar polgárok kis részét, akik mindannyian azt mondták, hogy „szabad ország, szabad egyetem” kell nekik. Ja, és hogy ki ne felejtsem: a hivatásos szemforgató Magyar György ügyvédet, aki nem mulasztja el kimondani, amivel szándéka szerint a legnagyobbat ütne Orbánon, a zsidózást. „Ez az egész ügy álprobléma, mert e mögött a Soros és a zsidózás és az úgynevezett migránsprogram húzódik meg”.  

Nos, ez valóban álprobléma, vagy műbalhé, de nem azért, mert – mint Magyar gondolja – itt bárki bárkit is zsidózni akart, hanem azért, mert Soros használta a CEU ügyet migránsprojektje előmozdítására az azt kezdettől ellenző magyar kormányfő ellen. Nyilván arra utalt, hogy a migráció megállításáért tiltakozó ’Stop Soros’ plakáton az amerikai spekuláns portréja volt látható. Ennek azonban semmi köze a származásához – ezt így beállítani nem álprobléma, hanem tőről metszett aljasság és szemen szedett hazugság – annál több köze van a tetteihez, a migráció támogatásához, menedzseléséhez.

Mindegy, örüljünk annak, hogy a CEU vezetőinek hétfői bejelentével ennek a bolhacirkusznak, ha úgy tetszik Soros György kapitális blöffjének legalábbis ezen a szintéren vége szakad.

Őszintén remélem, hogy Magyar György, aki a Mindenki Magyarországa nevű új ellenzéki alakulatnak is az egyik alapítója, s amely szervezet az ellenzéki pártokat akarja egységfrontba tömöríteni a jövő évi önkormányzati választásokra, a sajátjai szemében is meglátja majd a szálkát. S nem a sunyi módon szintén a fészekaljukba tartozó Jobbikra jellemző aljas zsidózással akar maguknak híveket szerezni Orbánra mutogatva, ahogy legutóbb az ATV-ben tette.

4
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/65179/pics/lead_800x600.jpg
ATV,Bécs,Brüsszel,CEU,David B. Cornstein,ENSZ,hadjárat,Magyar György,ngo,Orbán Viktor,Soros György,Stop Soros,zsidó
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
éva 2018-12-05 22:39:49
Ha aljadék ügyvédekről hallok elmarasztaló, kritikus véleményeket, fájó sebek szakadnak fel lelkemben. Eszembe jutnak emberek, akiket a lakásmaffia lelketlen ügyvédei tettek tönkre, fosztottak ki, csalárd módon, és taszítottak ki hiszékeny, egyszerű szerencsétleneket az utcára hajléktalanná téve őket, vagy a halálba kergették így, vagy úgy mert nem bírták elviselni ezt az állapotot sem lelkileg, sem fizikailag! És ezek a rohadékok halott ügyvédek nevével, pecsétjével felfegyverkezve, elbújva a mai napig háttérben maradtan;- nem buktathatók le.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-12-05 19:16:37
Ez a "mitugrász" senkiházi mit nyavalyog még ?! Az országgyűlési választáson akkoráz bukott, mint Rottenbiller a síneken.
Ez a sz@rházi az élő bizonyítéka annak, hogy az agyhalál beállta után is van még élet !!!
Soha nem tudott ez mást, csak a kettős mérce mezsgyéjén lavírozni.
Egyébiránt - csak mondom - pont az aljas liberálbolsevikok zsidózzák és cigányozzák le rendszeresen a miniszterelnök urat !!!
Akkor most ki is az antiszemita és a rasszista ?!
Na, ez is a kettős mérce tipikus esete, ugye ?!
Válaszolok
István 2018-12-04 20:45:01
Úgy igaz, ahogy kata írja."Az egész ballibsi sunyi bagázs elmehet a búsba!" Sivalkodjatok csak, nem kell gondolkodni, mindent kifogásolni kell, előre jelezni a nem várható bajokat is, idegesíteni az embereket, utcára hajtani őket. Nézzetek körül az országban: minden falu és város épül, szépül, az utak és a parkolók tele vannak autókkal, az üzletek vásárlókkal, a bevásárló kocsik élelmiszerekkel és műszaki cikkekkel, ajándékokkal. Ez szerintetek azt bizonyítja, hogy szegényednek az emberek! Na ezért nem hisz már nektek senki, akinek szeme van és mellesleg esze is!
Válaszolok
kata 2018-12-04 19:38:11
Igaza van Dömötör Csabának!Az egész ballibsi sunyi bagázs elmehet a búsba!Egy szót
sem szólnak,kussolnak,mint az a bizonyos a fűben.Pedig az antiszemita kártya a szívük
csücske,azt mindig bevetik,akkor is ha nincs rá ok.Bezzeg ha egy jobboldali követte volna el,az egész világ zengene az antiszemita Orbán kormányról!Ügyvéd úr is szépen bemutatkozott,most már mindenki tudja,hová is tartozik.Remélem jövőre is pofára
esik,pontosan úgy,ahogyan áprilisban Siófokon.Egyébként azt vettem észre,minél jobban szidják Orbánt,annál mélyebbre ássák saját magukat.Semmirevaló,hatalom-
éhes piszok csürhe!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?