Blogolj!

Hivatásos gyűlölködők – Döglött lovon lovagol az ATV

Az indián közmondás szerint „Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla!” Valószínűleg az ATV A nap híre című műsor szerkesztői is hallották már a mondást, de nem vehettek róla tudomást, hiszen egy időben Orbán Viktor is szívesen idézett indián bölcsességeket. Pedig nem ártana olykor kivételt tenniük, mert még hétfőn se szálltak le a jobb létre szenderült páráról, sőt – újfent a Gundel-sztorival untatták a nézőt – hátha életre lehet még általa kelteni… Ha a lovat nem is, de legalább a gyűlölködést.

Gulyás Balázs (képünkön). Az ellenzéki hölgyek és urak a politikában éppúgy, mint a tévéműsor-szerkesztésben következetesen ragaszkodnak a döglött lovon való lovagláshoz. (Fotó: ATV)

Így hétfő este is Orbán Viktor ellen uszították a nézőket, akinek szerintük van képe 850 forintos menüt ebédelni a Gundel önkiszolgáló éttermében munkahelyén, miközben miniszterelnöki a fizetése. Peter Knoll-tól, a Gundel ügyvezetőjétől azonban megtudtuk, hogy a haladó média által kirobbantott „botrány” egyáltalán úgy sült el, ahogy gondolták. Nem Orbán Viktorra, hanem egyenesen a Gundel személyzetére ömlött a gyűlölet, akiket a betelefonálók fröcsögve támadtak, személyükben sértegettek, mert a cég merészel beszállítani a Karmelita kolostorba. Viszont hamar kiderült, a támadássorozat nem volt több, mint vihar egy pohár vízben, mert az ügyvezető a Gundel múlt heti látogatottsága alapján nem tapasztalta, hogy a „botránynak” bármiféle hatása lenne az üzletmenetre.

Azaz a libsi offenzíván belül például az ATV-nek is teljesen hatástalannak bizonyult az áskálódása. Talán ezért is nyergelhették meg ismét a döglött lovat.  Csak egyetlen gondolatot idézek a hétfői magasröptű értekezésből, Horváth Zoltán hivatásos gyűlölködő acsarkodásából: „Én azt mondom, ha egy miniszterelnök megkapja a miniszterelnöki fizetését, akkor egyen talponállóban, ha spórolni akar és éppen stadionra gyűjt, vagy menjen el a Gundelbe és fizesse meg a Gundel-árakat”. Csak mint a különleges baromság mintapéldányát citáltam ide ezt a kövér idiotizmust, mert értelmetlen a témát tovább fűzni.

De hogy mennyire mindegy, hogy a műsor szereplőinek milyen tematika alapján kell éppen Orbán Viktoron utálkozni, arra Gulyás Balázs hozzászólása szolgáltatta az aktuális példát. (Nem a műsorban egyébként gyakran vendégeskedő körtefejű Gulyás Balázsról van szó, hanem Gurmai Zita MSZP elnökségi tag fiáról, akinek ezen szövegéből is kitűnik, hogy az alma nem esett messze a fájától.) Neki a Gundel kapcsán fura módon az jutott eszébe, hogy Orbán Viktor képes a vele üzleti kapcsolatban lévő Garancsi István magángépén szívességi alapon repülőútra menni. Meg az, hogy kormánygépeket vettek, amelyeknek hivatalosan katonai gépeknek kellett volna lenniük, de ugye szerinte nem azok. Aztán jött a Vár felújítás mantrája, amelyben csak a miniszterelnöki dolgozószoba került négymilliárd forintba.

Jelenthetem, hogy a nézők ekkor igazi bolsevik tempót láthattak élőben, mikor az alaptémával semmiben össze nem függő kinyilatkoztatásokkal akartak mocskolni, ebből baj nem lehet alapon. Csak a rend kedvéért: nem a miniszterelnöki dolgozószoba került négymilliárdba, hanem a két miniszterelnökségi épület teljes belsőépítészete az audio- és videórendszerekkel együtt. A katonai célból vett gépeket alapvetően katonai célokra használják. Ha kormánycélra veszik igénybe, akkor azért a magyar államnak fizetnek, nem egy magán légitársaságnak. A Garancsi Istvánra utaló korrupciós gyanúsítgatásra pedig legjobb, ha a miniszterelnök parlamentben elhangzott szavait idézem, aki Szilágyi György jobbikos képviselőnek válaszolva a következőket mondta. „Ami a lekötelezést illeti, szeretném látni azt az embert, aki engem le tud kötelezni!” Azóta se volt rá jelentkező…

Nincs új a nap alatt. Az ellenzéki hölgyek és urak a politikában éppúgy, mint a tévéműsor-szerkesztésben következetesen ragaszkodnak a döglött lovon való lovagláshoz. A túloldalban meg nagyokat röhögnek rajtuk.

3
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/67656/pics/lead_800x600.jpg
ATV,Garancsi István,Gulyás Balázs,Gurmai Zita,Hivatásos gyűlölködők,Horváth Zoltán,négymilliárd,Orbán Viktor
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
éva 2019-01-19 17:01:42
Sajnos Egon úr, még a döglött lóval is képes több mint egymillió embert kordéztatni! Inkább meghalnak, de nem szállnak le a szekérről!
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-01-17 01:17:29
A kommunisták gondolkodásmódja tulajdonképpen az alábbi mondat körében határozható meg immár száz éve:
• Folyton azt hiszem, hogy nekem van igazam, és ez másokban rosszul csapódik le, pedig olykor magam is tévedek.
(Kanehara Hitomi japán író)
A mai kommunisták csak annyiban mások, hogy nem "olykor" tévednek, hanem - sajnos - szinte kivétel nélkül mindig !!!!
Válaszolok
Katalin 2019-01-16 21:06:20
Egon ur!
Maganyos igy a nyeregben, miota meghalt a lo.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?