Blogolj!

Boncasztalszobrok – Adyval a Halál pitvarában

Ady halálának mai, 100. évfordulóján jutott eszembe a költő A Halál pitvarában című verse. Az utolsó szakasz így szól: „Istenem, Halál, te tudod, / Hogy vérvevő, szomorú harcban / Űztem, kerestem önmagam: / Rosszat nem akartam.”

Hja, könnyű Adynak! Rá naponta emlékeztetnek költeményei, legyinthet az olvasó. A hétköznapok hőseire, eltávozott szeretteinkre, akik szintén nem akartak rosszat, de ha menni kellett, hát mentek, ritkábban emlékezünk. Bár ki tudja? Tacitus szerint ugyanis az élők szíve a holtak igazi temetője. Igen, alapvetően rajtunk múlik, ki máson is múlna, kinek az emléke meddig eleven, meddig marad fönn az utókornak.

A szoboregyüttes a patológia felújítása során feleslegessé vált négy boncasztalból formálódott emlékhellyé Kontúr András szobrászművész fantáziája és keze munkája nyomán

Mindez a napokban a Bajcsy Kórházban jutott eszembe, amikor a gyógyintézet udvarán megpillantottam azt a szoboregyüttessé emelt alkotást, amelyet a kórházban elhunytak emlékére állítatott Bodnár Attila főigazgató. A sors megadta, hogy a már negyedik éve álló alkotással eddig nem találkozhattam. Most azonban lecövekeltem előtte, hiszen tizenkét éve szegény apám is ott fekhetett valamelyik márványasztalon.

A szoboregyüttes ugyanis a patológia felújítása során feleslegessé vált négy boncasztalból formálódott emlékhellyé Kontúr András szobrászművész fantáziája és keze munkája nyomán. A kórházigazgató szíve ugyanis nem engedte kidobni a magyar márványnak is nevezett tardosi mészkőből készült boncasztalokat, hiszen a kórház 1932-es megnyitása óta – akkor még Horthy Miklós Szeretetotthonnak hívták – több száz elhunyt feküdt az asztalokon. Ahogy apám is anno, Isten nyugosztalja!

A szoborrá emelt márványfelületek közvetlen kapcsolatban voltak az emberi testekkel. Csak fantázia kellett hozzá, hogy ne építési törmelékként végezzék a közel kilencszáz kilós asztallapok, hanem naponta gyújtsanak képzeletbeli gyertyalángot a kórházban elhunyt halottaikra emlékező arra járók szívében.

Kontúr András nem sokat változtatott a márványlapokon. Csak az egyikre faragott emberarcokat, a fiataltól az idősig, jelezve az idő múlását. A másik hármon apró szimbólumokkal jelképezi ugyanezt. Az elsőn lévő kicsike kulcslyukon át belesve megpillanthatjuk a gyerekvállalás megfogalmazódását. A második asztalon már a megfogant életet ábrázolja egy csecsemő alakja. A negyedik tábla szimbóluma pedig a testből elszálló lélek galamb formában történt művészi megkomponálása.

A szoboregyüttes históriája feljegyzi, hogy az emlékművet a Szent Jobb őre, a Szent István-bazilika plébánosa, Snell György püspök szentelte fel.

A kórház zöld szegletében némán meghúzódó alkotás a lélek simogatásával naponta bizonyítja, hogy ez a halottainkra emlékeztető világszínvonalú kompozíció nagyon él. Emlékképeket rajzol elénk a múltból, horizontot nyit a jövő felé. Az arra járókat az idő múlásába, az ember esendőségébe való belegondolásra készteti.

Tudatja, hogy ahol ilyen elevenen emlékeznek a holtakra, ott az élőket is a legnagyobb átéléssel, hozzáértéssel irányítják vissza az egészségesek közösségeibe. Mint ahogy azt is tudtunkra adja, hogy a lelkiismeretes gyógyító munka ellenére mindannyian naponta ott állunk Ady mellett a halál pitvarában. Fiatalon, deres fejjel egyaránt. Csöndesen harcolva utódaink emlékezetéért.    

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/68158/pics/lead_800x600.jpg
A Halál pitvarában,Ady Endre,Bajcsy Kórház,Bodnár Attila,Boncasztalszobrok,Kontúr András,magyar márvány,Snell György,tardosi mészkő
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?