Blogolj!

Magyar Nemzet – Kommunistázással akarják lejáratni Gajdicsot

Az élet egy friss és szép pillanata felkínálta az ótvaros, régi komcsi gyalázkodóknak, hogy gyalázkodjanak. Ők meg azonnal éltek is a lehetőséggel. Baromira jól esik nekik kommunistának szennyezni valakit, valakiket, akik sosem voltak azok. Nyilván azért, mert a magyarok több évtizedes mocskosságuk miatt piszkosul utálják a komcsikat. Ők már csak tudják, hiszen éppen őket utálták, sőt gyűlölték évtizedeken át, akik most másokat is komcsiként akarnak feltüntetni, hogy utálják végre őket is, hátha így meggyengül a népszerűségük, amit a magyarok milliói körében vívtak ki maguknak. Előre szólok, rossz úton járnak.

Az élet szép pillanata pedig február 6-án fog bekövetkezni, amikor is a Magyar Idők című napilap fityiszt mutat Simicska Lajosnak és nevet váltva ismét Magyar Nemzetként fog megjelenni, változatlan tartalommal.

A sötét liberális körök aljas hazugságokkal akarják eltakarítani Gajdicsot is (képünkön) a nyilvánosságból Bayer Zsolttal, Stefka Istvánnal, Huth Gergellyel egyetemben, és mindenki mást, aki nyíltan vállalja jobboldali nézeteit (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

A bejelentés után el is kezdtek hörögni a ballibsi kommentelők. A 444.hu Facebook oldalán Kiss István ezt írta: „Várom mikor nevezik vissza a Fideszt MSZMP-re...” A Mandineren pedig egy @pollip fedőnéven bujkáló bátor harcos a következőket hozta tudomásunkra. „A Magyar Nemzetet – kormányok jöttek, kormányok mentek – mindig újságírók írták és nem propagandisták, mint a Magyar Időket (melynek főembere egy ex Ifjú Gárdista, ahova csak a leghülyébbek és legnagyobb seggnyalók léptek be)”. Ugye, itt a lap főszerkesztőjéről, Gajdics Ottóról van szó, akit nem is oly régen Puzsér Róbert is leelvtársazott és a Munkásőrség emlegetésével gúnyolódott vele kapcsolatban. De miután ugyanazon Facebook bejegyzésébe a kommunizmus legádázabb ellenségét, a diktatúrabontó Orbán Viktort is elvtársnak szólította, így saját maga érvénytelenítette ostoba fröcsögését.

Egy pillanatra azonban mégis időzzünk kicsit Gajdics „ifjú gárdista múltjánál”, amiből természetesen egy szó sem igaz. Ezt maga az érintett cáfolta az Őszintén című televíziós műsorban. Az aljas besározási kísérlet alapja, hogy korábban valaki beírta a Wikipédián Gajdics anyagába, hogy az ifjú gárda szervezője volt. „Soha nem voltam ifjú gárdista” – szögezte le a főszerkesztő. A másik besározási adat egy internetes portál fotója a nyolcvanas évekből (alsó képünk), amely azt állítja, hogy ez maga a főszerkesztő. „Ez a fizimiska nagyjából a mostani arcomra hasonlít, az akkorihoz egyáltalán nem. Ez egy testes, meglett, köpcös ember, én meg akkor már a pajzsmirigyemtől szenvedve hetven kilós voltam. Közöm nincs ahhoz a figurához” – kommentálta a képet Gajdics.

Az közismert, hogy az 1989-ben feloszlott Ifjú Gárda eredetileg a KISZ rendezvényeit biztosította. Sajnos végig élve a Kádár-rendszer legutóbbi huszonöt évét elmondhatom, hogy egyik iskolámban sem találkoztam semelyik rendezvényünkön sem az Ifjú Gárda zászló mellett álldogáló képviselőivel, pedig a Franzstadtban nőttem fel.

Miközben tehát a kommunisták meghurcolták Gajdics egész családját a kulák nagypapa és az 56-os nagybácsi miatt, félelemben tartva őket, hogy húzd meg magad, mert figyelünk rád, aközben a tényekről mit sem tudó komcsi aljadékok saját rossz lelkiismeretüktől szabadulandó ujjal mutogatnak rá, mint egy komcsi gazemberre.

A sötét liberális körök ilyen aljas hazugságokkal akarják eltakarítani Gajdicsot a nyilvánosságból Bayer Zsolttal, Stefka Istvánnal, Huth Gergellyel egyetemben. Mert mások mellett ők is azt hirdetik, hogy igenis ki lehet állni az emberek elé a jobboldali véleményekkel, egyáltalán nem kell azt szégyellni. Sőt!

S ezt fogja tenni szerdától újból a Magyar Nemzet is, hiszen az újságkészítők lelke nem változik, csak alap neve. Sokmillió magyar nagy örömére.

A jobboldali képről írják, hogy ő Gajdics Ottó. A baloldali kép pedig Gajdicsot a 80-as évek közepén ábrázolja. „Ez a fizimiska nagyjából a mostani arcomra hasonlít, az akkorihoz egyáltalán nem. Ez egy testes, meglett, köpcös ember, én meg akkor már a pajzsmirigyemtől szenvedve hetven kilós voltam. Közöm nincs ahhoz a figurához” – mondja a főszerkesztő.

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/68455/pics/lead_800x600.jpg
Bayer Zsolt,Franzstadtban,Gajdics Ottó,Huth Gergely,Ifjú Gárda,kommunista,Magyar Idők,Magyar Nemzet,Orbán Viktor,Puzsér Róbert,Simicska Lajos,Stefka István
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-02-04 18:34:33
" A gyűlölet olyan, mint a pálinka. Tompítja az agyat, gyengíti a szemet, és olyan tettekhez vezet, amelyek jóvátehetetlenek. "
(Wass Albert)
Most már csak az a nagy kérdés, hogy mi van azokkal az aljas, mocskos, gyűlölködő liberráltakkal, akiknél már nincs mit tompítani az agyon, és nincs mit gyengíteni a szemen !!!!
Válaszolok
kata 2019-02-03 19:55:16
Azt egy pillanatra se felejtsék el ezek az életeket tönkretevők,és utódaik,hogy nem
vagyunk hülyék.Nagyon jól ismerjük a módszereiket,mert ebben sem változtak semmit.
Azt is tudjuk,ki mit tett már le az asztalra,és azt is,hogy akit a ballibsik sárba akarnak taposni,azzal általában minden rendben van.A fent említettek cikkeit évekig olvastuk a
Magyar Nemzetben,és meg tudjuk ítélni kiknek higgyünk,és kiktől forduljunk el abban
a pillanatban a legnagyobb undorral,amikor azok rátátják a mocskos szájukat vala-
kire.Kár az erőlködésért,el tudjuk dönteni kit,kiket szeretünk olvasni.Ócska a módsze-
retek,már nem hatnak senkire!Nem tudom mennyi időbe telik ennek az ún.belpesti
értelmiségnek végre felfogni,hogy nem kellenek!Közröhej tárgyává / trágyává / teszik
magukat,ahányszor elkezdenek szapulni valakit.Bele kellene törődni végre,hogy az
idő túlhaladt rajtuk.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?