Blogolj!

Tavaszi ülésszak – Súlyosabb büntetésekkel számolhat az ellenzék

Amennyiben igaz a bölcselet, miszerint a biztos rosszat is jobb tudni, mint a bizonytalan legrosszabbra várni, márpedig igaz, akkor Kövér László házelnök nagy jót tett Székely Sándorral, a Magyar Szolidaritás Mozgalom országgyűlési képviselőjével. Nem tudni, Székely hogyan férkőzhetett Kövér szívébe, az mindenesetre tény, hogy míg a többi botrányokozó képviselőtársa várhatja a parlament plenáris ülését, hogy döntsön a házelnöki fizetés- megvonási javaslatokról, addig Székely már biztos lehet a dolgában. Kövér László ugyanis őt külön közokiratban értesítette a biztos rosszról, hogy bizony ugrott egyhavi fizetése. Erről az elnök – mint írta – egyszemélyben döntött, miután a Házbizottságban nem alakult ki konszenzus a képviselők tiszteletdíjának csökkentése tekintetében.

„Mit jelent ez a jövőre nézve?” – teszi fel Facebook-bejegyzése zárásaként a nagy kérdést Székely Sándor. Mindezt olyan képmutató tanácstalansággal, mintha nem volna pontosan tisztában azzal, hogy december 12-én éppen ők követtek el durva törvénysértést a magyar állam alkotmányos rendje működésének megzavarására irányuló kísérletükkel. Mintha nem tudná, hogy a szigorúnak látszó szankció csak azért ilyen enyhe, mert a jogszabály nem tette lehetővé az ellenzéki képviselők erőszakoskodásával szemben az arányosabb, még keményebb büntetést. Mint ahogy az sincs kizárva, hogy változni fog a jogszabály e tekintetben, főleg annak fényében, hogy az ellenzéki képviselők már nagy garral bejelentették, hogy a február 28-ikai parlamenti szezonkezdést ott akarják folytatni, ahol a túlmunkatörvény megszavazása napján abbahagyták.

Kövér László Székely Sándort külön közokiratban értesítette a biztos rosszról, hogy bizony ugrott egyhavi fizetése. (Fotó: Pestisrácok.hu)

Bár az ellenzék egyáltalán nem arról híres, hogy betartja a szavát, most azonban különleges helyzet van. Közeledik az európai parlamenti választás, ezért külföldi megbízóik ezúttal azt várják el tőlük, hogy botrányt botrány, erőszakot erőszak kövessen a magyar belpolitikában. S miután ennek a szerencsétlen ellenzéknek semmiféle önálló akarata nincs, jövőépítő üzenete az emberek számára pedig pláne nincs, ezért nem győznek földig hajolva eleget tenni a migránspárti külföld akaratának, hogy erősítsék a birodalmi Európát a nemzetállamok szövetségével szemben abban a reményben, hogy így számára is csurran cseppen valami hatalomféle, amire oly régóta vágyakozik – mindhiába. Ezért még a Jobbikkal is képes összefogni, noha máig nem szabadult meg antiszemita, rasszista megnyilvánulásainak képviselőitől

Székely Sándor nem azért nem képes válaszolni saját kérdésére, mert a szakközépiskolai érettségin kívül nem jutott tovább az elmepallérozó bajnokságban, hanem azért, mert a kézenfekvő válasz nincs ínyére. Ami azt jelenti, hogy mindenkinek be kell tartania a parlamentarizmus törvényeit, azaz a demokrácia alapszabályait. Ellenkező esetben további, a jelenleginél is súlyosabb büntetésekre számíthatnak a botrányokozók. Ez az, amit nem akar tudomásul venni a magát leginkább Saul Aliskyn és Szrgya Popovicson okosító Székely sejtve, hogy az esetleges további botrányaiknak még sokkal súlyosabb következménye lesz. Pedig, ugye szerintük éppen az a demokrácia, amit ők csinálnak.   

Pedig éppenséggel tanulhatnának a 2006-os ellenzék kríziskezelő magatartásából. Az október 23-iki békés tüntetőkre támadó rendőrterror után az akkori Fidesz egyszerűen kivonult az ülésteremből. Kövér Lászlót idézem: „A legerősebb gesztusunk az volt, hogy a nemzetárulónak tartott, a demokráciát szétverő, hazug, jellemtelen senkiházi miniszterelnök felszólalásakor fogtuk magunkat és kimentünk a teremből.”

Ez olyan megoldás azonban, amihez urak kellenek. Ilyen lelkű képviselők azonban az ellenzék soraiból nagyon is hiányoznak.  

3
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/68828/pics/lead_800x600.jpg
Facebook,Gyurcsány Ferenc,Kövér László,Magyar Szolidaritás Mozgalom,Saul Alinsky,Súlyosabb büntetésekkel számolhat,Székely Sándor,Szrgya Popovics
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
éva 2019-02-13 20:53:00
A legszomorúbb az egészben, hogy van egy "állam" az államban!
Bírói ítélet a fütyülés megengedésére, a hidak lezárására. S T B.
Válaszolok
Hát, így van ez válasza: kata bejegyzésére 2019-02-13 17:55:45
Kedves Kata !
Most megint teljesen egyetértünk abban, hogy sokkal-sokkal szigorúbb büntetést kell alkalmazni minden olyan - magáról, és képviselői mivoltáról rendszeresen "megfeledkező" - képviselővel szemben, mint akik tömegesen részt vettek az ominózus 2018. decemberi parlamenti őrjöngésben.
Lehet, hogy én túl radikálisan ítélem meg ezt az egészet, de amit ezek a liberrált ökrök elkövettek, az önmagában is tűrhetetlen a magyar törvényhozás épületében. Ezért, - szerintem - első esetben minimum hat havi teljes tiszteletdíj elvonás járna, ismétlődés esetén pedig már minimum a duplája !!!
Utána meggondolná a sok Soros-csicska, hogy mit csinál !!!
A rendbontóknak meg csak egy rövid, népi bölcsességet tudok felidézni:
" Gróf Széchenyi István először tett a hazájáért valamit, és csak azután bolondult meg, ti pedig….. ?! "
Válaszolok
kata 2019-02-12 20:38:45
Remélem a kormány meghallja a "nép" szavát,és szigorítja a törvényt az ehhez hasonló
tettek szankcionálására.Nem azért küldték őket a Parlamentbe,hogy randalírozzanak.
Mindennek megvan a törvényes módja,és ha nem képesek úgy viselkedni,akkor ki kell
őket vágni,el kell venni a mandátumukat.A Parlament nem cirkusz!A helynek történel-
mi szelleme van,és ha a ballibsik ezt nem hajlandóak tiszteletben tartani,nem méltók
még arra sem,hogy látogatóként betegyék oda a lyukas zoknis patájukat.Vegyék tudo-
másul,hogy ez egy munkahely,és viselkedjenek úgy.Szánalmas csőcselék,mert mást
nem lehet rájuk mondani.Ők nem honatyák és honanyák,mert ezt a titulust ki kell
érdemelni,márpedig ennek a majomcsordának ez nem jár!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?