Blogolj!

Törpe-fejűek – Vadai szidta Orbánt, mint a bokrot

Karinthy Adyval kapcsolatos stílusparódiája jutott eszembe, amikor Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő családpolitikai fejtegetéseit hallgattam az ATV A nap híre című műsorában szerdán. „Hát maga megbolondult, / Hát maga megbolondult, / Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? /”

Az természetesen már meg sem lepett, hogy minden lélegzetvételénél úgy szidta Orbán Viktor kibővített családtámogatási rendszerét, mint a bokrot. Mintha nem azzal rukkolt volna elő a miniszterelnök, hogy tovább bővíti a már eddig is messze földön híres és irigyelt családbarát politikáját, hanem olyan megszorításokat jelentett volna be, mint annak idején tette a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány, elvéve a családoktól mindazt, amit Orbán Viktor 1998 és 2002 között már biztosított számukra. Elvéve például a kedvezményes otthonteremtési hitelt, egyszersmind belezavarva őket abba a devizahiteles csapdába, amelyből még most sem sikerült kikecmeregnie mindenkinek, hiába segített százezreknek az Orbán-kormány. Vadai szinte zokon vette, hogy kedvezményes kölcsönt kaptak a fiatal házasok, hogy a kedvezményes csokból használt lakást is lehet venni, hogy az élethosszig tartó szja-mentesség jár négy gyerek után, hogy az autóvásárlási kedvezményről, a nagyszülői gyed bevezetéséről már ne is beszéljünk.

Hogy megbolondult-e Vadai Ágnes (képünkön), mert a hülyeséget képes ismételgetni, erre nem biztos, hogy igen a helyes válasz (Fotó: hvg.hu)

Tudják, a családok közvetlen segítése mellett mit kellett volna Vadai szerint Orbánnak mindezek helyett bejelentenie?  Nem fogják elhinni! Fejleszteni az intézményrendszert, meg az oktatást és az egészségügyet. Nyomta a hülye dumát, mint tavaly a kampányban s azóta is. El tudják képzelni azt a családtervezési beszélgetést este otthon, amikor a gyerekvállalásra készülő ifjú pár nem azt számolgatja, hogy mennyi a pénz, hogy jönnek ki jobban, hanem az intézmények állapotáról vízionálnak, az oktatás, az egészségügy állapotáról beszélgetnek akkor, amikor az albérletüket akarják biztos fedélre cserélni és a baba bölcsődei elhelyezésének esélyeit fontolgatják? És ez a szellemtelen, fantáziamentes Vadai néhány percen belül kétszer is volt képes elmondani ostoba mantráját.

Karinthy egyébként Hady Endre: A Törpe-fejűek című versikében parodizálta Adyt, amelyben a Törpe-fejű Új Undokak mindent kétszer mondanak. Én Vadai helyében nem hívtam volna föl erre a kétségtelenül fontos összefüggésre a nézők figyelmét, mert hogy ők anélkül is pontosan tudják, kikről beszél Karinthy, ha meglát a képernyőn egy DK-s politikust.

S hogy mennyire igaza van a nézőnek, ha így gondolkodik, azt Vadai csak tovább erősítette azzal az agyalágyult kijelentésével/tudatos hazugságával, hogy a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idején nőtt a gyerekszületések száma. Volt a beszélgetés résztvevői között egy társadalomkutató is, Szilágyi Emese, aki pontosan tudta, hogy az Orbán-kormány idején 2011 és 2017 között 1,23-ról 1,5-re emelkedett a gyermekvállalási kedv, ami nem elég ugyan a népességszám megtartásához, de legalább elindult egy kedvező irányú folyamat. Amit Vadai szidalmaz ezerrel. Arról azonban senki nem szólt egy árva kukkot sem, hogy ellentétben Vadai állításával, a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszakban – a KSH szerint – minden évben csökkent a gyermekszületések száma. 2002-2003 között például több, mint 32 ezerrel, 2009 és 2010 között pedig éppen 17 ezerrel.

Hogy megbolondult-e Vadai Ágnes, mert a hülyeséget képes ismételgetni, erre nem biztos, hogy igen a helyes válasz. Az elmebeteg ugyanis nem ura tetteinek, hiszen bolond. Vadai azonban nagyon is ura annak, amit mond, amit cselekszik. Aminek felelőssége alól nem lehet fölmenteni őt egyszerű orvosi esetté nyilvánítással.  

5
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/68910/pics/lead_800x600.jpg
Ady Endre,ATV stúdiójában A nap híre,Demokratikus Koalíció,Hady Endre,Orbán Viktor,szidta Orbánt, mint a bokrot,Törpe-fejűek,Új Undokok,Vadai Ágnes
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 5 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-02-16 12:41:27
Az lenne a legkevesebb probléma, ha csak a feje volna törpe ennek a szédült napraforgónak.
A nagyobb baj az, hogy az esze is csupán morzsányira sikeredett szerencsétlennek !!!!
Válaszolok
éva 2019-02-15 20:39:09
A szeme, pont azt fejezi ki, hogy "ez az egész bolondság". Van némi (megelőlegezett)kárörvendés is ebben a vigyorban; -úgy sem fogják betartani. (anyagilag, és fizikálisan sem) És látni, hogy összeröffen azzal akivel beszélget;- mindenképpen támadom, mert élvezem!
Bizony, bizony nem bolond, hanem egy aljas pondró, akibe már petét rakott a fürkész darázs!
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-02-15 14:26:40
Ezt a vadai nevű vörösbegyet sosem az eszéért "szerettük", de mára már teljesen meghülyült, a többi DK-s barommal együtt!!!

Nem véletlen az alábbi idézet:

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek. Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása kívánja.” (Alekszander Szolzsenyicin)
És még egy idézet:
„A kommunistáktól még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
(Márai Sándor)
Válaszolok
Varga 2019-02-15 11:52:51
Az alatt, amíg a magyarok millióival a magyar kormány, az ... Orbán vezetésével, a jövőt építi, a gyurcsányi meg az összes ellenzéki politikai prosti, … csak annyit tudnak mondani, hogy LEGYEN POLGÁRHÁBORÚ !!! https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=NBeYsJ4b52o
Válaszolok
kata 2019-02-14 19:59:50
Ez a varacskos disznó teljesen megvadult,mert tudja hogy végük van.Tudja,hogy Orbán
betartja amit ígért,és ezzel szertefoszlik minden álmuk,hogy itt lázadást szítsanak,az
emberekkel elzavartassák a kormányt,és a felkent fletó ülhet megint a miniszterelnöki
székbe.És ezt nem akarja bevenni a gyomruk.Nem akarják elhinni,hogy az emberek
elhajtják őket,mert tudják,ha még egyszer visszajönnének,vége lenne mindennek.Nem
hogy támogatások nem lennének,óriási lenne a megszorítás,mert még a migránsokat
is a nyakunkba ültetnék.És örömmel tartanák buksijukat soros simogató keze alá.
Meddig kell még ezt a szemét bandát tűrnünk?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?