Blogolj!

Hasznos idióták – Orbán csattanós választ adott bírálóinak

Csattanós választ adott Orbán Viktor azon balliberális híresztelésekre a Welt am Sontagnak adott interjújában, miszerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek és Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak magyarázkodnia kellett volna Berlinben a Jean-Claude Junckert és Soros Györgyöt ábrázoló plakátok miatt. Azokról a plakátokról van szó, amelyek hivatalos élettartama március 15-tel lejár. Nem azért fogják tehát ezeket levenni, mert a baloldal és az Európai Néppárt (EPP) balliberális pártjai az eltüntetésüket követelik, hanem azért, mert jön a következő sorozat. A kampány április 6-tól induló hivatalos szakaszában, amely már „pártkampány lesz, egy további szereplőt fognak a plakátokon látni, Timmermans urat. Juncker úr nyugdíjba vonul és helyébe Timmermans úr érkezik" – hangsúlyozta nyilatkozatában a miniszterelnök. Erre a kiállásra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a kormány minisztereinek magyarázkodniuk kellett volna az érintett urakat ábrázoló plakát üzenetei miatt.

Orbán Viktor: Lenin nyomán a ’hasznos idióták’ azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják (Fotó: MTI - Illyés Tibor)

A migrációellenes tartalmú plakátokat a pokolba kívánó hazai és európai baloldali pártok szándékát közvetítő hirklikk.hu-nak persze ez nagyon nem tetszik, ezért magát az Európai Néppártot próbálja sarokba szorítani. Írja, az EPP csak azzal tudja megőrizni önbecsülését, ha azonnali hatállyal kizárja a Fideszt vagy megköveteli tőlük, hogy kérjen bocsánatot, mert visszaéltek a bizalommal. Nevetséges asztalcsapkodásán túlmegy a gyurcsányista nyugatifeny.hu, amely tovább feszítve a húrt azzal gyalázza a Fideszt, hogy annak ellenére kampányol a néppárti Juncker ellen, hogy maga a Néppárt elnöke, Joseph Daul, a párt csúcsjelöltje és frakcióvezetője, Manfred Weber és Merkel utódja, Annagret Kramp-Karrenbauer CDU elnök is elítélte a plakátokat.

Pedig egyáltalán nem erről van szó. Mint Orbán Viktor az interjúban is kifejtette, az Európai Néppárt problémája abból fakad, hogy nagyra nőtt. Északi tagjai pedig közelebb állnak Macron francia elnökhöz, mint a német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU), és "sajnos a migráció itt is kiélezte a különbségeket".

A Fidesz elleni támadások tehát alapvetően baloldalról indultak, az EPP-n belülről pedig annak balliberális szárnyától érkeznek. Számukra nem az a cél, hogy megerősítsék a Néppártot, hanem az, hogy meggyengítsék és a baloldal átvegye Európa irányítását. Orbán Viktor aláhúzta: „Nem mindenki érti ezt, de a politikai szakirodalomban Lenin nyomán ők a ’hasznos idióták’, akik miközben azt hiszik, hogy szellemi harcot vívnak, valójában mások, sőt az ellenfeleink hatalmi érdekeit szolgálják". Eredetileg a Szovjetunió nyugati szimpatizánsait nevezték így.

A miniszterelnök aláhúzta, a hasznos idiotizmus az EPP azon tagjaira is vonatkozik, akik „az egység, az erők összefogása helyett a megosztást tartják jónak". Kiemelte: "Lehet, hogy Juncker úr javasolja a mi kizárásunkat, de én sosem követelném a luxemburgiak kizárását", mert ez „a baloldal malmára hajtaná a vizet, és Európa baloldali hatalmi átvételét készíteném elő ezáltal".

A Fidesz migránsellenes plakátja egyik főszerepére tehát felkészül Frans Timmermans, Soros legközelebbi uniós barátja, a bevándorlás elsőszámú támogatója, s mint ilyen a szocialisták csúcsjelöltje az Európai Bizottság élére. Napnál világosabb tehát, hogy az április 6. után megjelenő Fidesz plakátokon miért ő veszi át Juncker helyét.

Nem árt a baloldalnak elgondolkodni rajta, hogy aki az emberek akaratát képviseli, azt demokráciában se nem lehet ok nélküli kizáratni, se alaptalanul bocsánatkérésre kényszeríteni. A valóság ugyanis ezt egyszerűen nem engedi meg.

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/69717/pics/lead_800x600.jpg
Annagret Kramp-Karrenbauer,Balog Zoltán,Európai Néppárt,Frans Timmermans,Gulyás Gergely,Hasznos idióták,Jean-Claude Juncker,Joseph Daul,Lenin,Manfred Weber,Orbán Viktor,Soros György,Welt am Sonntag
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
kata válasza: Hát, így van ez bejegyzésére 2019-03-04 20:07:23
Én ennek a vén póknak a helyében elásnám magam.Olyan kavart csinált Euró-
pában,hogy akik beálltak mögé,a későbbi következmények viselése közben el-
átkozzák az ő és követői nevét.Egyébként hálásnak kellene lennie,hogy egy ilyen
ember,mint Orbán Viktor egyáltalán szóba áll vele.Minden normális ember
tudja,hogy Orbánnak igaza van,és most kellene hozzá csatlakozni,nem akkor
amikor elbukják az EU-s választást,és utólag törleszkedni.Mert az már veszett
fejsze nyele lesz.De hát a pc és az állandó politikai konspiráció elvette az
eszüket.
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-03-04 16:50:34
Ma olvastam, hogy a "hibbant merkel" nem szeretné együtt ünnepelni Orbán Viktorral a valamikor határnyitás évfordulóját.
Mutti !
El nem tudod képzelni, hogy milyen "csapás" ez nekünk !!!
Te csak ünnepelgessed a hülye liberálbolsevik haverjaiddal azt, hogy sikerült teljesen tönkre vágni egész Európát !!!! Büszkék is lehettek a művetekre !!!!!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?