Blogolj!

Rangos őszintesége: Orbánnak akár igaza is lehet!

Ritka pozitív pillanatok tanúi lehettünk péntek este az ATV A nap híre című műsora közben, amikor a bevándorlásellenes politikája miatt a Fidesznek adott Manfred Weber-i ultimátum kapcsán a párt Európai Néppártból történő esetleges kizárása, kilépése, netán bent maradása került szóba.

A nézők azon kaphatták magukat, hogy váratlanul egy vállaltan baloldali érzelmű beszélgetőtárs, Rangos Katalin szerkesztő-riporter – például ő mosdatta Vonát a Spinoza házban – őszinte megnyilvánulását követhették nyomon. Látszott rajta, hogy szívből beszél, hogy nem akar megfelelni a baloldali buboréklakók kötelezően Orbán-gyűlölő elvárásainak és nem akar megdolgozni a szereplésért kapott tiszteletdíjért sem. Kissé bátortalanul ugyan, de mégis kimondta, amit minden józan magyar állampolgár a bevándorlásról gondol, pártállásra való tekintet nélkül s amit a statisztikák a számok nyelvén rendre visszaigazolnak. Hogy ma már bizony nem a bal- és jobboldal között van a társadalmi törésvonal, hanem sokkal inkább a bevándorláspárti és bevándorlásellenes erők között.

Rangos Katalin (képünkön): „De azért mégiscsak mi az, hogy müezzinekre ébredünk? Ez mégis mindenkiben felkorbácsolja a vért.” (Fotó: Youtube)

A Századvég kutatása szerint a magyarok több, mint 80 százaléka elutasítja az illegális migránsok szétosztását, s a magyarok több, mint 90 százaléka azt vallja, hogy nem bevándorlással, hanem családpolitikával kell kezelni a demográfiai problémákat.

Rangos Katalin ki merte mondani, hogy Orbán Viktor karakán ember, akinek tartása van, aki kiáll az elvei mellett. Szó szerint: „Sok mindent gondolok Orbán Viktorról, de azt nem, ha azt mondják neki, hogy ezt, meg ezt hajtsd végre és akkor maradhatsz [a Néppártban]. Szerinted olyan alkat, aki erre azt mondja, igen?” Majd folytatta: „Orbán Viktor tényleg akar valamit. Hát ő most már tényleg Európában utazik. De azért mégiscsak mi az, hogy müezzinekre ébredünk? Ez mégis mindenkiben felkorbácsolja a vért. Szerintem ő arra gondol, hogy tud szövetségeseket találni Európában, hogy a schengeni belügyminisztereken keresztül valami újat forraljon ki. Van egy olyan érzésem, de lehet, hogy ez csak ilyen női vacakolás, hogy ebben neki akár igaza is lehet.”

Rangos Katalin legyőzte önmagát, összeszedte az erejét, hogy egy pillanatra fellebbentse a fátylat arról, hogy gondolkodik a bevándorlásról a baloldali ember, akinek nem fűződik érdeke a migrációs hazugságvilág mindenáron való ellenzéki kiszolgálásához. Mert tudja ő is, hogy az rossz nekünk, hogy az az emberek ellen való. Aki nemcsak zárt ajtók mögött vallja be, hogy ő is félti a családját, aggódik szerettei biztonságáért és vágyik az otthona megszokott melegére, egy keresztényi országban kiszámítható távlatokat nyújtó jövőre. Aki éppen úgy gondolkodik, mint minden más józan magyar ember. És a nyilvánosság előtt is meg meri fogalmazni, hogy Orbán Viktor akar valamit, ráadásul jót, s egyáltalán nem azt, hogy reggelente müezzinek imára hívó szavára ébredjünk. A kamerák előtt el meri ismerni, hogy a miniszterelnök nem patás ördög, s amiért négy éve egyfolytában küzd az Európai Unióban, az igenis a magyarok érdeke. Rangos az adásban ki merte mondani, hogy „ebben neki akár igaza is lehet.”

Mennyivel előrébb járnánk, ha a tisztán egyéni hatalmi érdekektől vezérelt ellenzéki politikusok legalább a bevándorlás kérdésében a magyarok érdekeit képviselnék Brüsszelben. Rangos vallomása mutatja, hogy saját szavazóik többsége is ezt szeretné. Mégis tesznek rájuk.

Milyen aktuális a márciusi ifjak üzenete Petőfi tollából. Mert „Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete”, csak az viszonyul így saját szavazóihoz.

4
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/69976/pics/lead_800x600.jpg
Brüsszel,Európai Néppárt,Manfred Weber,müezzin,Orbán Viktor,Orbán-gyűlölő,Rangos Katalain,Spinoza ház,Századvég
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez válasza: Hát, így van ez bejegyzésére 2019-03-10 15:20:44
Bocsánat, természetesen helyesen:
...soha, semmilyen körülmények között nem SZABAD adni ......
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-03-10 15:18:23
Engedtessék meg nekem, hogy ennek a "tőzsgyökeres" kommunista hölgyeménynek a kijelentéseivel kapcsolatban szerény személyemnek erős fenntartásai legyenek.
Láttam én már karón (meg a földön fetrengő) "varnyút", úgyhogy az én megítélésem szerint kommunistának soha, semmilyen körülmények között nem adni a mondandójára !!!
Igazolásképpen álljon itt a KOMMUNISTÁK TÍZPARANCSOLATÁNAK két pontja:

9.) pont: A kommunista az adott körülmények függvényében lehet: bátor, gyáva, tettre kész, önfeláldozó, visszahúzódó, megalkuvó, illegalitásba vonuló, elfogult, elfogulatlan és köpönyegforgató.
10.) pont: A kommunista soha nem kér bocsánatot senkitől és semmiért, jól tud konspirálni, ígérgetni, felejteni vagy feledtetni.
Lejegyezte: Prof. Dr. Bokor Imre
Válaszolok
kata 2019-03-10 11:09:10
Szerintem ha nem lenne a migráns válság,erre nem került volna sor.Orbán soha egy
jó szót nem kapott tőlük,bármit tett értük.Kivéve Köves Slomót,aki az utóbbi időben
pozitívan állt a kormányhoz.Most,hogy Brüsszel kötelezővé akarja tenni az ENSZ nyi-
latkozatát,ő is fél,félti a családját,otthonát,nem szeretné elszenvedni,amit pl.Francia-
országban kell átélni a zsidóknak.Itthon nem volt bántódásuk,éltek ahogyan akartak,
nem szólt bele senki.Tudja,hogy Orbán következetes,mindent megtesz,hogy ide ne
jöhessenek a bevándorlók.Most egyszerre egyetért vele.És ez szerintem nem bátor-
ság,hanem a saját érdek védelme.Ha a választás úgy alakul ahogy szeretnénk,és
elmúlik a veszély,megint nem lesz egyetértés.Nem is volt olyan régen,hogy vonát is
elfogadták Orbán ellen,még vele is képesek szövetségre lépni,csak ne a jobboldal
nyerjen.Arra viszont rájöttek,hogy a ballibsi oldal Brüsszelnek dolgozik,ők minden
további nélkül beengednék a migránsokat.Hát ezért a nagy egyetértés.
Válaszolok
éva 2019-03-09 19:49:11
Remélhetőleg Rangos Katalin megtöri a jeget. Gratulálok a bátorságáért; - követni fogják sokan.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?