hirdetés
Blogolj!

Disznóságok – Ujhelyi Orbán Viktor meggyengülését híreszteli

Különös ember ez az Ujhelyi István, a szocialisták EP képviselője. Mindig megtalálja ugyanis az alkalmat arra, hogy fellebbentse a fátylat lelke sötét mélységeiről. S bár cukifalatként csomagolja magát, ám hiába próbál baromi mosolygós, szerethető képet vágni aktuális produkciójához, mégis mindig az derül ki a végén, hogy ő egy rosszakaratú, visszataszító politikus, aki minden erejével saját magáért dolgozik.

Legfrissebb, gazdákat érintő aljaskodásához három disznóságot is el kellett követni a magyarok és Magyarország ellen, amit gondolkodás nélkül el is követett.

A Magosz ugye most azért gyűjt aláírásokat, mert a magyar gazdák meg akarják akadályozni, hogy az agráriumtól elvett forrásokat az Európai Unió a migráció támogatására költse.

Kiderült tehát ezúttal is, hogy a sötét lelkű Ujhelyi (képünkön) egy javíthatatlanul sunyi, rosszakaratú politikus, akit mindig csak a saját érdekei motiválnak, sohasem a magyarok szolgálata, amiért havi sokmilliós fizetését kapja (Fotó: MSZP.hu)

  1. Disznóság: Ujhelyi azonnal lecsapott a lehetőségre, hogy az EP választási kampányban jópontokat szerezzen magának s a gazdák félrevezetésével próbálja növelni a szocik továbbra is harmatos társadalmi támogatottságát. Külön sajtótájékoztatót tartott, illetve az ATV-ben is világgá kürtölte „hőstettét”, hogy a szocik a tavaly november 14-ikei európai parlamenti ülésen helyreállították a 2021-2027 közötti agrárbüdzsét. Tudni kell, hogy az Európai Bizottság – a Brexit mellett – főképpen azért faragta le korábban az agrártámogatásokat, mert helyette a migrációt akarja pénzügyileg (is) segíteni.
  2. disznóság. Ujhelyi ennek nyomán úgy beszélt a novemberi európai parlamenti ülésről, mintha a szocik kvázi – az ő közbenjárására is – elintézték volna a gazdák változatlan szintű támogatását, miközben a Fidesz képviselői ugyanezt nem szavazták meg, tartózkodtak a voksoláson. Üzenet: a Fidesz ördög, Pityesz meg maga az Isten! Csakhogy Ujhelyi azt elfelejtette hozzátenni, hogy azon a bizonyos novemberi parlamenti ülésen olyan salátacsomagot szavaztak meg, amelyben vastagon benne volt a migráció támogatásának ügye is. Ujhelyi szavaival: „amelyben benne vannak a migrációval kapcsolatos problémák.” Például a közös határőrizet megerősítésére, amellyel Ujhelyi szerint Európa biztonságának megőrzését akarja az EU elősegíteni. És a plafon nem szakadt le! Ez éppen olyan félrevezetés, mint a többi sunyizás, amit a magyar kormány hét pontban cáfolt a minap a junckeres plakátok állításait tagadó Európai Bizottságnak küldött válaszában.

Ujhelyiék tehát az Európai Parlamentben elsősorban a bevándorlástámogató eleme miatt szavazták meg a csomagot s erre mondtak a fideszesek határozott nemet.

A következő hét éves költségvetés tartalmát egyébként sem az Európai Parlament állítja össze, hanem az Európai Bizottság, illetve a Tanács, amelyben Orbán Viktornak vétójoga van. A parlament legfeljebb jóváhagyja az elé terjesztett dokumentumot. Az agrárium változatlan támogatásáért tehát ha valaki, akkor Orbán Viktor tehet a legtöbbet, akiben a gazdák eddig sem csalódtak soha, sőt!

  1. disznóság. Ezért mit tesz a miniszterelnök lejáratására Ujhelyi? Igyekszik kihasználni a Fidesz néppárti tagsága körül kialakult vitát, ami szerinte egyet jelent Orbán Viktor érdekérvényesítő képességének a meggyengülésével.

Ezért mire biztatja a gazdákat a szerencsétlen? Arra, hogy neki gyűjtsék a gazdák a petíciós aláírásokat, majd ő elintézi az Európai Parlamentben az agrártámogatások változatlanul hagyását. Olyat ígér tehát, amire neki eleve semmiféle kompetenciája nincs, reménykedve, hátha lesz belőle néhány szavazat. Mondhatják a gazdák: a hülyék a túloldalon járnak.

Kiderült tehát ezúttal is, hogy a sötét lelkű Ujhelyi egy javíthatatlanul sunyi, rosszakaratú politikus, akit mindig csak a saját érdekei motiválnak, sohasem a magyarok szolgálata, amiért havi sokmilliós fizetését kapja.     

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/70127/pics/lead_800x600.jpg
ATV,Brexit,disznóság,Európai Néppárt,Európai Parlament,fidesz,MSZP,Orbán Viktor,Ujhelyi István
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-03-15 00:03:45
Csak aztán a végén nehogy arról kapjunk gyorsjelentést a bírósági tudósításokban, hogy újhülye pistike gyengélkedik a Csillag-börtön valamelyik félreeső cellájában !!!
Lásd még példának okáért a Szeviép ügyet !!!!
Válaszolok
kata 2019-03-12 22:01:14
Ez a hazaáruló patkány most ne foglalkozzon a gazdákkal,mert semmi köze hozzánk!
Amikor kormányoztak,mindent megtettek,hogy a volt tsz vezetők jussanak földhöz,min-
den törvényükkel őket támogatták. Ebből a rétegből kerültek ki a zöldbárók,akik anno
hithű kommunisták voltak!!! Úgy fogalmazták meg a törvényeket,hogy a bérleti szerző-
dést is ők köthették meg!Ebből jöttek létre a kft-k,zrt-k,és rengeteg öreget kihasználtak,
akik a kárpótláskor visszakapott földjeiket már nem tudták művelni,és olyan rokonaik
sem voltak,akik átvették volna a gazdaságot.Ezeknek az embereknek löktek vala-
mennyi pénzt,és amikor meghaltak,az örökösöktől felvásárolták potom pénzért a
földeket.Hosszú lenne felsorolni amit a komcsik elkövettek ellenünk, de az,hogy most
ez a piszkos féreg ránk akaszkodva akar szavazatokat szerezni,az túlmegy minden
határon.Mi nem felejtünk,mert mi még meghallgattuk nagyszüleink elbeszéléseit a
vörösök gaztetteiről,és tudjuk mihez tartsuk magunkat.Te mocskos féreg,a gazdákat
messziről kerüld el,mert nem lehetetlen,hogy kapsz pár olyan maflást,hogy még az
unokáid sem fogják elfelejteni!Úgy megfélemlítették a nagyszüleinket,hogy szegény
nagyanyám a kárpótlást nem merte igénybe venni,azt mondta:"fiam,ne adjuk be a
kérelmet,mert ha visszajönnek,nagy baj lesz belőle!"Te mocskos gazember,tudod te
hány életet tettetek tönkre?A mi nevünkben ne merj megszólalni,mert ha esetleg egy
kampánykörúton a szemem elé kerülnél,a szemedet szedném ki,a hazug pofádat pe-
dig a többi gazdával együtt verném szét!!!Míg a felmenőid és te a komcsik kényelmes
életét élted,szegény nagyszüleimet belekényszerítettétek a ti aljas világotokba,és nem
volt szabad megszólalni,mert a megtorlás nem váratott magára.Piszkos,aljas hazaáruló!Nem sül le a pofádról a bőr?Még mindig a komcsi tempó szerint gondol-
kodsz?Saját érdekedben mindenen gázolsz keresztül,teszel tönkre életeket,és még
te mersz bírálni bárkit? Mocskos komcsi maradék!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?