hirdetés
Blogolj!

Juncker háborúval fenyegeti a magyarokat

A magyar miniszterelnök úgy tette helyre Jean-Claude Junker bizottsági elnök minapi nyilatkozatát, hogy a fal adta a másikat. Nagy baj, hogy a magát kereszténynek kiadó, de alapvetően vérliberális politikus képes egyszerű napi politikai érdekből valótlant állítani és idegengyűlöletből kioktatni Orbán Viktort. S még nagyobb baj, hogy nem szégyelli az egyik legfőbb antiszemita idegengyűlölő, Karl Marx szobrát – a liberálisoknak még ezt is szabad jeligére – megkoszorúzni. Mert az antiszemitizmus a libsik szerint csak egy hadviselési termék, a személyes meggyőződéshez semmi köze. Azzal szemben kell alkalmazni, aki éppen az ellenségük, akit le akarnak venni a pályáról. Például azt az Orbán Viktort, aki zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen. Miután azonban – Junker szavaival – „Nem enged be szerencsétleneket, mivel a menekültek mindenekelőtt szerencsétlenek, (...) és én az idegengyűlölet minden formáját ellenzem”, ezért könnyűszerrel bélyegzi őt idegengyűlölőnek. Koszorúzás közben persze lazán átsiklik Marx azon kijelentésein, hogy például „Minden árucikk csak pénzt hoz a körülmetélt zsidóknak" vagy hogy a "A zsidó lélek lényege az önérdekben és a pénz iránti szomjúságban gyökerezik”. Orbán Viktor válasza persze igazi intellektuális csemege, de csak a józan (keresztény lelkű) emberek számára: „Aki Marx-szobrot koszorúz, az idegengyűlöletből ne oktasson ki senkit, mert az idegengyűlölet nagymesterét Karl Marxnak hívták". A liberálisok számára ez sajnos egyáltalán nem szempont, ha a saját érdekeik útjában áll. Elég csak a Jobbik és az MSZP együttműködésére utalni, amit Juncker helyettese, Frans Timmermans hallgatásával szó nélkül szentesített budapesti látogatásán.

Juncker ostoba kijelentését fogjuk föl Orbántól és követőitől reszkető kétségbeesett vagdalkozásának   (Fotó: Reuters)

De van Juncker nyilatkozatának egy második, legalább ilyen elképesztő fordulata is. Szerinte ugyanis az „Orbán Viktor által képviselt nacionalizmus háborúhoz vezet.” Gyurcsányék Orbán miatt az unióból való kilépéssel fenyegetőznek, Juncker már a háborúval. Fontos, hogy félelemmel töltsék el a szavazókat, hogy csakis rájuk szavazzanak.

Már a nacionalizmus szóhasználata is célzatosan rosszindulatú, de most átlépve ezen feltehetjük a kérdést: milyen háborúra gondol Juncker? Ki indítja, ki ellen? Csak nem az az európai uniós elit, amely mindent elkövet, hogy békés eszközökkel, de mérhetetlen erőszakossággal betuszkolja Magyarországra is a migránsokat? Milyen alapon mer fenyegetőzni az a Junker az emberiség elleni legsúlyosabb gaztettel, akinek fogalma sincs arról, mi az a háború? Egy évben születtünk. Nekem legalább a szülők közvetlen tapasztalatából van fogalmam 56 tragédiájáról, vérbe fojtásáról, százak kivégzéséről. Akkor is a magyarok szabadságáért folyt a harc, miközben a Juncker-család szépfia az általunk irigyelt békében és jólétben készülődött az eszmélésre. S most foteljából, aktuális itala mellől ugyan olyan marxistaként próbál félelmet gerjeszteni a háború felemlegetésével Európa népeiben, ahogy Európa kevésbé szerencsés országában azt a magyarok már egyszer megélték. Ahogy megélték a kommunizmus elnyomását is. Ezért gondolják mérhetetlenül aljas dolognak, ha valaki ugyanezt akarja rájuk erőltetni napjainkban a demokrácia, a szolidaritás, a szabadság zászlóját lengetve. Ha nem békésen, akkor erőszakkal. Juncker szerint akár háborúval is. Csak azért, hogy beengedjük a migránsokat.

Nem Orbán Viktor és mögötte magyarok milliói elszánt nemzetvédelme vezethetne ide, hanem a brüsszeli elit ellentmondást nem tűrő erőszakossága, provokációja. Ha tetszik, Juncker támadná meg Orbánt és nem fordítva.

Szerencsére azonban kampány van. Juncker ostoba kijelentését fogjuk föl Orbántól és követőitől reszkető kétségbeesett vagdalkozásának. Hiszen ő is tagja a kifutó kollekciónak.

Május után már senkit nem fog érdekelni kétkulacsossága. Mindkét kulacsát úgy használja önsorsrontásra, ahogy akarja. A magyar sorsalakítás pedig továbbra is ott marad Orbán Viktor kezében.

1
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/71039/pics/lead_800x600.jpg
antiszemitizmus,Európai Bizottság,fenyegetés,Frans Timmermans,Gyurcsány Ferenc,háború,idegengyűlölő,Jean-Claude Juncker,jobbik,Karl Marx,MSZP,Orbán Viktor
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-04-05 10:50:47
Azt mondja a cikk beharangozó felirata:
"Junckernek elment a maradék esze is."
Ezzel azért - engedelmükkel - vitatkoznék egy kicsit, hiszen ami nincs, (történetesen soha nem is volt) az nem is tud elmenni !!!
Csak ennyi a megjegyzésem.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?