Elvisszük az otthonodba a KŐFESZT-et! Kőfeszt-film 2019.09.29. 18:55 M5
hirdetés
Blogolj!

Dobrev-kampány – Szemben a magyarokkal

Csodálom Dobrev Klára, a DK európai parlamenti csúcsjelöltjének ragaszkodását saját EP kampányukban terjesztett üzeneteihez, amely lényege az Európai Egyesült Államok teljes mellszélességgel való támogatása. Mantrázva, hogy az erősebb Európa jobb a magyaroknak, mert ugye az erősebb Európa az több (liberális) demokráciát jelent, azaz további hatáskörelvonást a nemzetállamoktól.

Mindezt tolja Dobrev ezerrel, miközben láthatja a közvéleménykutatásokból, hogy mondandójára a magyar társadalom nagyon csekélyke része kíváncsi. Míg például a mandátumbecslések alapján a Fidesz mintegy tizennégy képviselőt küldhet Brüsszelbe a választások után, addig a DK legfeljebb egyet.

Milyen következtetést von le ebből egy józan paraszti ésszel gondolkodó választópolgár? Az-e a jobb üzenet, amit Orbán Viktor képvisel – migránsellenesség, keresztény kultúra – vagy az, amit a Gyurcsány Ferenc által a párt EP listája élére emelt felesége próbál napról napra elhitetni velünk?

Dobrev letörölhetetlen átverés-mosolya ugyanis sokkal inkább szólhat a családi pecsenyesütögetés sikerének, a nemzetközi liberális érdekek feltétlen kiszolgálásának, mint a magyaroknak (Fotó: fuhu.hu)

Felderenghet bennük ugyanis, hogy a családfő számára az is a magyarok érdekeit szolgálta, amikor az általa felügyelt rendőrség azonosító nélkül „intézkedő” tagjai szemkilövéssel próbálták jobb belátásra bírni a nagygyűlés hazafelé tartó békés résztvevőit. Hogy az ünneplők „javát” szolgáló lovasrohamot vagy a véres sérülésekhez vezető kardlapozást ne is említsük. S hogy ez mennyire a magyarok „melletti” intézkedéssorozat volt, mi sem bizonyítja ékesebben, hogy jó munkája elismeréseként kitüntetésben részesült az akkori fővárosi rendőrfőkapitány.

Ez a röpke visszatekintő is arra megfelelő példa, hogy a Gyurcsánypárnak sosem az jelent örömet, ami a magyaroknak. Sőt! Családi vállalkozásuknak, a Demokratikus Koalíciónak is olyan célkitűzései vannak az EP választásra, ami legfeljebb a család üzleti pozícióit erősíti, illetve mentelmi jogot biztosít, viszont az ország számárára kifejezetten káros. Magyarország Unióban való maradása az egyetlen olyan eleme kampányuknak, amivel egyetértenek a magyarok. Ám ezzel csak az a baj, hogy senki nem akar onnan kilépni. Gyurcsányék mégis meg akarják védeni ettől a magyarokat, hogy azok nagy-nagy ijedelmükben rájuk szavazzanak. A DK programjából kihagyhatatlan hazugságelem mellett persze ott vannak az országot gyengítő, szuverenitásunkat csorbító elemek is, amely révén a brüsszeli elit megerősítheti birodalmi törekvéseit, s a nemzetállamok helyett például kényelmesen dönthetnek a migránsinvázió befogadásól. A „több Európát” célkitűzés ugyanis leginkább ezt a célt szolgálja, miközben elhangzik a szemérmetlen tagadás, hogy Brüsszelnek nincsenek is migránsbarát intézkedési tervei, sőt migránsbarát politikusai se.

Voltaképpen akár örülhetünk is a Gyurcsány házaspár kitartóan nemzetellenes kampányának, hiszen ez a politika a korábbi választásokon is a Fidesz malmára hajtotta a vizet. A közélet számára azonban nagyon is káros ez a folyamatos, látszólag értelmetlen szembenállás. De mindennek oka van!

Dobrev letörölhetetlen átverés-mosolya ugyanis sokkal inkább szólhat a családi pecsenyesütögetés sikerének, a nemzetközi liberális érdekek feltétlen kiszolgálásának, mint a magyaroknak, akik sorsuk jobbra fordulását remélik tőle. Természetesen hiába!

4
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/71250/pics/lead_800x600.jpg
DK,Dobrev Klára,Európai Egyesült Államok,Európai Parlament,Gyurcsány Ferenc,kampány,Orbán Viktor,szemkilövető
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 4 db hozzászólás érkezett!
éva 2019-04-16 12:05:43
Akik sok pénzt tudtak harácsolni: tízezer milliárd Ft. befektetés után saját cégbe visszautalt kamatok(+tőke) tíz évre visszamenőlegesen AZOKAT BRÜSZIKE vállon veregeti, és beveszi a csapatába. A szabadkőművesek pártjában esküdt tesznek, reménykednek a hatalomban való - [eljövendő] - helyük biztosítottságában.
Válaszolok
éva 2019-04-16 11:55:41
Tényleg, de tényleg! Szívből, önzetlenül figyelmeztetem GyFNÉ-D. Klárát, hogy a bajszát ne tépkedje, borotválja, hanem szőkítse, mert súlyos következményei lesznek a bőr begyulladásának! Gyuf@ngó intézkedései mindég kimerítették a magyarok elárulását, ellehetetlenítését! Elhihető, BORÍTÉKOLHATÓ, most sem lenne másként! A "másik fele nem különb, SŐT ROSSZABB!
Válaszolok
nemo 2019-04-10 12:21:32
Mindezen nincs mit csodàlkozni...Az csodàlkozik legfeljebb, aki figyelmen kivül hagyja, hogy a Zsido'k a Magyarok kiirtàsàn màr évszàzadok o'ta fàradoznak (A Habsbourgok Zsido'k voltak...éppen u'gy mint pl. a Windsorok)....Ez a két rohadék, az emberi (?) faj szégyenei, a Teremtés selejtjei: Gyurcsàny és neje, Dobrev....csak folytatjàk a "munkàt"...amig a Magyarok hagyjàk öket....A helyett, hogy egy köru'ti làmpavason lo'gnànak...
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-04-10 11:12:47
Korábban többször írtam már, hogy mindenki nézze meg tüzetesen a leközölt fényképet, mert az sok mindent elárul. Ez különösen vonatkozik erre szédelgő fehérjehalmazra !!!
Egyvalamit tisztázzunk egyszer, és mindenkorra.
Ez a "furcsány" nevezetű, tömegbelövető sz@rházi majom, meg a - csak azért is - "furcsányné" nevezetű hibbant felesegge, valamint az egész liberrált rohadt bagázs mindig is magyarellenes volt, most is az, és - mivel soha, semmiből nem tanulnak - örökre az is marad !!!
Remélem, hogy egyszer - az SZDSZ és az MDF mintájára - letörlődnek végre a magyar politikai palettáról !!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?