Kudarc – Ujhelyi rossz munkájáért is sokmilliós fizetést vár

Nem mondom, hogy együtt éreztem Ujhelyi Istvánnal, az MSZP kampányfőnökével, amikor az ATV-ben arról szipogott, hogy érezte-e valaha ilyen rosszul magát a politikában, mint most, a történelmi vereség után.

Ujhelyi ugyanis még semmi olyat nem tett, amivel kivívta volna azon emberek elismerését is, akik elfogulatlanul igyekeztek szemlélni a szocik egyik vezető személyiségének politikai teljesítményét. Amit Ujhelyitől el lehetett volna lesni, az csupa negatívum, amely miatt még ugye maguk a szocialista érzelmű választópolgárok is százezerszámra fordultak el tőlük s szavaztak a konkurens DK-ra.

Ujhelyinek az ATV-ben egyetlen dolga lett volna: bejelenteni lemondását, s elhúzni Gőgös Zoltán után a politika szemétdombjára (fotó: Mohai Balázs/MTI)

Hogy mi lehet ennek az oka? Szerintem pofonegyszerű: a hazudozás. Ujhelyi személyiségének teljes hitelvesztése. Hiszen brüsszeli munkája során mindig a magyarok ellen lobbizott, saját polgártársai érdekei ellen szavazott. Ellenzéki társaival együtt támogatott minden olyan uniós előterjesztést, amely bevándorlókat, velük együtt a romlást hozta volna Magyarországra. Amikor pedig ezért minősített hazaárulóként tekintett rá a hazai közvélemény, akkor ezt őrjöngve kikérte magának és kokárdát lengetve büszke hazafiként jelent meg a rivaldafényben. Lehet ilyet csinálni, csak senki nem hiszi el. A bölcselet szerint az okos a bizalmat kiérdemelni, az ostoba parancsba adja.

Hiába savazza most a DK-t, hogy lenyúlta tőlük a szociális Európa sztoriját, s –bár abból sem volt igaz egyetlen szó sem – azzal sem okozott volna könnyebb életet egyetlen magyar embernek sem. Ezt a cumit a DK, élén Dobrev Klárával sokkal jobban betolta a balos szavazók szájába. S hiába volt éppen Ujhelyi a kampányfőnök, semmit nem tudott tenni az ellen, hogy ez így történjen. A szocik még arra se voltak képesek, hogy hitelesebben terjesszék ugyanazt a mantrát. Hogy maga a pártelnök az európai minimálellátások helyett legalább ne minimális ellátásokról beszéljen, a fél ország hangos röhögésétől kísérve.

Annak azonban kifejezetten örülök, hogy a hírek szerint az egyszem brüsszeli mandátumon már a választás éjszakáján összecsaptak a Szanyi-fanok az Ujhelyi-hívőkkel. A sorrend szerint Ujhelyit illetné a lehetőség, Szanyi azonban ezt nagyon nem akarja lenyelni.

Ha azonban hozzávesszük, hogy Ujhelyi volt a kampányfőnök, ő felel a hihetetlen botrányos választási eredményért, akkor ugye józan ésszel nem is lehet kérdés, hogy Szanyi lehetne a befutó. Még akkor is, ha Szanyi nevéhez sem köthető semmi olyan brüsszeli jócselekedet, amely a magyarok javát szolgálta volna.

Ha pedig hozzávesszük, hogy 2009-ben még 9 mandátumot nyert az MSZP, aztán négyet, 2014-ben kettőt, most meg egyetlen egyet, akkor pláne nem lehetne őt megajándékozni további öt évre havi hárommilliós fizetéssel.

A legfontosabb ok azonban, ami ellene szól, az a tisztességtelenség, a hazudozás. Hiszen Ujhelyi még így is elvárná, hogy neki szavazzon bizalmat a párt, ellenkező esetben nem azt magyarázná a tévében, hogy ő mennyit gürizett a kampányban, meg hogy a DK meglopta őket. Ez ugyanis önfelmentés, annak hangsúlyozása, hogy rendkívül rossz kampányfőnöki munkája ellenére is jutalmat érdemelne egy brüsszeli mandátum formájában. Ami a pofátlanság csimborasszója, a megélhetési politizálás iskolapéldája.

Neki az ATV-ben egyetlen dolga lett volna: bejelenteni lemondását, s elhúzni Gőgös Zoltán után a politika szemétdombjára, utat mutatva a szintén odatartó pártjának.

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/73620/pics/lead_800x600.jpg
DK,Dobrev Klára,hazaáruló,hazafi,kampány,kokárda,MSZP,Szanyi Tibor,Ujhelyi István
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-05-29 14:20:56
Feltűnően csendben vannak az "efftársak", lehet, hogy a "remek" szereplésre való tekintettel megingott az az EP képviselői mandátumi bársonyszék ?!
A remélt helyek közül maradt összesen 1 - azaz egy - darab hely az komcsiknak, így a legnagyobb hazaárulók közül kettő, - jávor, újhülye és/vagy szanyi (szigorúan csak kisbetűvel) - biztosan itthon fogja keseríteni az életünket a jövőben.
A "legeslegmégszebb" persze az lenne, ha a bercikére mégis rátukmálnák a képviseletet, és az összes többi liberált komcsi maradna itthon a valagán !!!
A kunhalmi, bangóné mesterduó valószínűleg a választás estéje óta fogalmazzák a mondanivalójukat, csak ez idáig még nem jutottak a végére, mert nem tudnak megegyezni a "j" és "ly" betűk helyes használatáról.
Hiába na, nehéz szakma ez, pláne annak, aki tökhülye (bocs: tökhüje) hozzá !!!!
Válaszolok
kata 2019-05-28 19:46:55
Ez a sunyi pénzhajhász hazaáruló azt kapta amit megérdemelt! Nagyon nagy volt az arca az egész kampány alatt, és emellett túl sok kétes ügyben merült fel a neve. Ezekre természetesen nem volt hajlandó válaszolni, ez sem tett jót a renoméjának. Nem tartom lehetetlennek, hogy újhülyének és bangónénak köszönheti a maszop ezt a siralmas eredményt. Megköszönhetik nekik! Remélem ezek után újhülye elvtárs itthon marad, és lecsúszik a zsíros állásról.Mint már régebben írtam, nagyon úgy néz ki, hogy két szék alatt a pad alá esik ez a szemtelen gazember. Megérdemli az egész bagázzsal együtt! Ja, és a tegnapi ülésen bangóné feltűnően csendben volt kunhalmi elvtársnővel együtt. Vajon mi lehet az oka?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?