A Fidesz úgy hasít, mint Hosszú Katinka

Érdekes összefüggésben is szóba került a Századvég mai, az EP- választások értékelésről rendezett konferenciáján a Fidesz 52,14 százalékos elsöprő győzelme, a megszerzett 13 mandátum. G. Fodor Gábor, az alapítvány elnöke ugyanis kissé nehéz szívvel utalt rá, hogy a Fidesz szimpatizánsai közül többen csalódottak a megszerzett „csak” 13 mandátum miatt.

Gyorsan tegyük hozzá, a látszólagos csalódottság nem a fényes győzelmet akarja beárnyékolni. Csak az a fránya tudat munkál itt-ott, hogy az előrejelzések alapján lehetett volna a siker akár még fényesebb is, halkan ugyanis 14-15 mandátumról is szóltak egyes közvéleménykutatások. A szimpatizánsok gondolataiban pedig naná, hogy leginkább ez maradt meg.

A Fidesz-KDNP valóban hasít, mint Hosszú Katinka (Fotó: Blikk, Fuszek Gábor)

A fideszesek közül továbbá sokan vettek részt a mozgósításban is, és annak mostani, különlegesen nagy intenzitása szintén erősítette a minél nagyobb diadal iránti vágyakozást. Figyelemmel főleg a DK erőteljes kampányára nem csoda, hogy ezt a pártot a túlzott agresszivitása és nyilvánvalóan hamis, megvalósíthatatlan – de az új arc, Dobrev Klára által eladott – Európai Egyesült Államok víziója miatt a fideszesek még inkább le akarták győzni. Ez nagyszerűen sikerült is, de tudjuk, hogy az utóbbi tíz évben kétharmadokhoz „szokott” fideszesek számára nincs az a szénásszekér, amelyre egy villával még ne férne.

Deutsch Tamás a Fidesz újraválasztott EP képviselője ezt a XXI. Század Intézet konferenciáján úgy fogalmazta meg, hogy „Hosszú Katinka vagyunk. Felállunk a rajtkőre, mindegy, hogy milyen versenyszám, beugrunk és másfél, két, két és fél testhosszal kell nyernünk. Három úszás közül egynek legalább magyar csúcsnak kell lenni, négy úszás közül egynek legalább Európa csúcsnak, minden ötödiknél érjünk el világcsúcsot. Ez a várakozás a Fidesszel kapcsolatban.”

Nos, a Fidesz-KDNP valóban hasít, mint Hosszú Katinka, hiszen 2006 óta zsinórban 11 országos választást nyert meg. Mindezt úgy, hogy a kormány beleállt a konfliktusokba, vállalta, hogy hisz az igazában, amit a választópolgárok is hasonlóképpen gondoltak. Ők Orbán Viktorban és az ő nemzetvédő politikájában hittek, aminek révén május 26. után a Fidesz a 14. legerősebb párt az Európai Parlamentben, miközben Magyarország lakossága az Európai Unióénak csupán a két százaléka.

Szóval a fideszesek alapvetően boldogok. Nem csalódottak, de természetes, hogy tennének még rá egy villával. Ez az  ambíció ugyanis teljesítményük fő forrása, ezért lehet háromszoros kétharmad után is még több, mint 52 százalékkal győzedelmeskedni az Európai Parlament választásán. Ami különösen jó előjel az újabb megmérettetésre, az őszi önkormányzati választásokra.

https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/73669/pics/lead_800x600.jpg
Deutsch Tamás,DK,Dobrev Klára,Európai Parlament,Európai Unió,fidesz,G. Fodor Gábor,Hasít,Orbán Viktor,Századvég Alapítvány
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?