Blogolj!

Kerpel-Fronius, Kálmán: a magyarok életét akarják megkeseríteni

Bár Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció ma bejelentett főpolgármester-jelöltje nem minősítette leendő választóit agyhalottnak, mint a momentumos Kerpel-Fronius Gábor, de azt nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a magyarok nagy részét ő sem szereti. Műsorvezetése alapján ez különösebb kockázat nélkül kijelenthető. Mint ahogy az is, hogy aki a magyarok által az országban legelutasítottabb politikusnak, Gyurcsány Ferencnek a tenyeréből eszik, vele egy gyékényen árul, annak csekély esélye van megszerezni az emberek többségének bizalmát Budapesten.

Kálmán Olga televíziós szerepléseivel már régen belefogott abba, hogy leépítse magát az emberek előtt. Hozzá képest tehát Kerpel-Froniusnak van mit behozni. S ezzel az agyhalottazással nem is kezdett rosszul. Ez már eleve az őt jelölő szervezetet minősíti, hogy olyan valakit képesek elindítani a főpolgármesteri posztért, aki lenézi, megveti, agyhalottnak minősíti saját választóit.

Kerpel-Froniust zavarta, hogy sok magyar szerint a horvátok voltak az igazi győztesek. És már folyt is belőle a magyargyűlölet szimbóluma, a horvát válogatottat „fajtisztázó” meg nem nevezett ismerőseinek felidézése, antiszemita, náci bélyeggel homlokon ütése, mint az állatoknak. (Fotó: ATV)

Kerpel-Fronius a tavalyi Franciaország-Horvátország vb-döntő kapcsán fakadt ki. Nem tetszett neki, hogy sokan a magyarok közül Horvátországnak drukkoltak. A szomszédnak, a kisebbnek, az esélytelennek, történelmi sorstársunknak. Kerpel-Froniust zavarta, hogy sok magyar szerint a horvátok voltak az igazi győztesek. És már folyt is belőle a magyargyűlölet szimbóluma, a horvát válogatottat „fajtisztázó” meg nem nevezett ismerőseinek felidézése, antiszemita, náci bélyeggel homlokon ütése, mint az állatoknak. Kerpel-Fronius azonban elegánsan kivonja magát a nemzetiző, migránsozó honfitársai közül, mint aki nem vállalja a közösséget velük, amit azzal nyomatékosít, hogy ő nem a horvátoknak, hanem a franciáknak szurkolt.

Kerpel-Fronius Facebook bejegyzése

Mindez azt mutatja, hogy a Momentum főpolgármester-jelöltje nem érzi jól magát honfitársai közt. Ez nem kötelező persze senkinek, Gyurcsány maga mondta, hogy „El lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen”. Ehelyett Kerpel-Fronius éppen az ellenkezőjét választja. Itthon marad és azok bizalmáért esdekel, akiket valójában utál, akiket agyhalottazott, akikről „újfajtisztázott”.

Kerpel-Fronius ráadásul be akarja mesélni a magyaroknak, hogy ő jó keresztény, aki családi indíttatása alapján joggal számít a Fideszben csalódott szavazók bizalmára is. Ez a pofátlanságnak, az emberek szándékos félrevezetéséének a legalja. Aki ugyanis magát polgári-keresztény embernek vallja, annak például eszébe se jutna a mai SZDSZ szekértolójává elszegődni. Hiába igyekszik tagadni, hogy a Momentum nem a mai SZDSZ, ezt senki nem hiszi el neki. Aki az európai liberálisok puszipajtása, aki együtt kampányol a migránsbarát, Orbángyűlölő, multióriások által támogatott genderista, lágydrogbarát, abortuszigenlő, melegpárti Verhofstadtal Brüsszelben és Budapesten, az ne akarja meggyőzni a magyarokat arról, hogy az ő keresztény középosztályból való származása az nem puszta választási mézesmadzag a voksolók meghülyítésére.

A lényeg a lényeg, az ellenzék képtelen arra, hogy olyan embert jelöljön főpolgármesternek, aki Demszkyvel, Bokrossal ellentétben szereti is a magyarokat. Mert maga az ellenzék sem szereti a saját fővárosát, népét, hazáját. A hatalom az ellenzéknek csak azért kellene, hogy végrehajtsák Soros és Brüsszel parancsait, hogy ők jól éljenek, a magyaroknak meg annyira keserítsék meg az életüket, amennyire csak lehet.

Kálmán Olga, Kerpel-Fronius Gábor, Karácsony Gergely egytől egyig ezen akar dolgozni. Naná, hogy egy lapon sem lehet emlegetni őket Tarlós Istvánnal.      

1
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/74045/pics/lead_800x600.jpg
agyhalottak,Bokros Lajos,Demszky Gábor,félrevezetés,Gyurcsány Ferenc,Kálmán Olga,Karácsony Gergely,Kereszténység,Kerpel-Fronius Gábor,Orbángyűlölet,Tarlós István
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-06-07 11:06:04
Hát, ahogy ezt a "rendkívül antipatikus" főpolgármester-jelöltet elnézem, és a hibbant szövegeit hallgatom, momentán a momentum turkálhatott volna még a zavarosban, hogy végre találjon egy viszonylag normális (tehát nem "hótkommunista") jelöltet !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?