hirdetés
Blogolj!

Jani szomszéd, Kerpel-Fronius és a szekerce

„Vigyázz, szomszéd, mert odab…szom a szekercét!”. Kerpel-Fronius Gábornak, a Momentum főpolgármester-jelöltjének megnyilvánulásai juttatták eszembe néhai szomszédom, Jani sarkos kijelentését. Mindig jókat röhögtem rajta. Ő ugyanis két esteben használta a magyar nyelv fenti szókészletét. Leggyakrabban akkor, ha a kertlábszomszédja katonai távcsővel leselkedett a fürdőszobában éppen tisztálkodó, fedetlen testű felesége felé… Más témában akkor, ha valaki politikai vitában kitartó erőszakossággal akarta keresztény-konzervatív lelke számára bebizonyítani, hogy a liberalizmus jó dolog. S ha ő Demszkyre, az SZDSZ-re, netán Gyurcsányra szavaz, az sok tekintetben a nemzeti liberalizmus, azaz már-már a keresztényi rendszer támogatása. Ilyenkor ismerősömben látványosan ment föl a pumpa, pedig akkor még a Momentum főpolgármester-jelöltje messze járt a politika világától.

Akkor még nem nevezte agyhalottnak az országot, mint később Kerpel-Fronius, mert merészelt a többség a francia-horvát vb-döntőn szomszédainknak, a horvátoknak drukkolni, akik ráadásul nem átallottak horvát születésűek lenni. Ezt a tűrhetetlennek tartott rasszizmust Kerpel-Fronius nyilván a keresztény-konzervatív szavazókra értette. Mert aki a franciáknak drukkolt, mint ő, az derék kozmopolita, akivel nincs semmi baj.

Kerpel-Fronius saját bevallása szerint férfi és szereti a színes nadrágokat. Volt lila is neki – Jézus…! (Fotó: contextus.hu)

Kerpel-Fronius nyilván azzal is a magyarokat akarta meggyőzni a liberalizmus erősebb országépítő hatékonyságáról, amikor hárommillió embert egyszerűen droidnak titulált, összekeverve hazáját a Csillagok háborúja univerzumával, ahol a robotok élnek s távirányítással végzik a munkájukat. Ahogy szerinte Orbán is teszi az emberekkel. Azért nem állt ki vitázni a tavalyi választás előtt politikai ellenfeleivel, mert a magyarok úgyis arra szavaznak, akire ő rámutat.

Amikor pedig a Momentumos jelölt provinciális országnak nevezte Magyarországot és provinciális hőbörgőknek a magyarokat, no akkor már biztosan repült volna Jani szekercéje… Ugyanis 2016-ban a német fővárosban történt merényletet követően – egy terrorista rabolt kamionnal hajtott a karácsonyi vásározók közé, 12 halott, több tucat sérült – Kerpel-F ezt volt képes Facebookjára kiírni: „…imádom a sok jobboldali fotelhuszárt, akik a berlini merénylet után hisztérikusan migráns-simogatóznak, sorosoznak, ballibsiznek, úgy viselkednek, mintha a világ ért volna véget, vagy legalább is a Vörösmarty téren történt volna a merénylet (…) Könnyű innen a provinciáról, ahol igazából nem történik semmi, hőbörögni.”

Hát csodálnák, ha szegény Jani ezek után odab…szná a szekercét, még ha képletesen is? Ráadásul Kerpel-Fronius hirdeti is magáról, hogy ő keresztény középosztálybeli családból származik, ezért képes arra, hogy megszólítsa a jobboldali érzelmű polgárokat.

Szerencse, hogy ezek a nyilvános megnyilvánulásai már akkor napvilágra kerültek, amikor még őszintén kimondta, amit gondol. Ezek után meg volnék lepve, ha találna olyan magyart, akit át lehetne alakítani új SZDSZ-essé.

És még valami. Kerpel-Fronius saját bevallása szerint férfi és szereti a színes nadrágokat. Volt lila is neki – Jézus…! –, de az elszakadt, narancssárgát pedig szeretne. Szerinte nyilván ez is remek meggyőzési eszköz lehet az elcsábítandó keresztény-konzervatívok számára.

Ki kell azonban ábrándítanom. Ha egy férfi narancssárga nadrágban közelít, ráadásul politikáról beszél, akkor a magyarok pontosan érzik, hogy a képzeletbeli szekerce náluk is kéznél van.

1
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/74548/pics/lead_800x600.jpg
agyhalottak,Berlin,Csillagok háborúja,droid,Kerpel-Fronius Gábor,Migráns,narancssárga nadrág,SZDSZ,szekerce,terror
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-06-14 13:36:43
Momentán a Momentum nevezetű őrültek házában tényleg csak ennyire "FUSSA" ?!
Egy idióta, anarchista, nyálgép fegyőrre, egy botmixeres beszűkült agyú hülye libára, meg erre az össze-vissza hablatyoló, kácsa3,14csa szájú, SZDSZ-ből importált, kerpel nevezetű szellemi toprongyra ?!
Igen, csupa kisbetűvel, mert a marhákat nem szükséges nagybetűvel írni !!!
Csak azért, mert ha ez az un. "krém", és ilyen a többi is, akkor legjobb lesz, ha a választásokon leülnek egy csendes sarokba, és egy CSAPD LE CSACSI kártyaparti mellett elsörözgetnek. Az legalább meglátszik majd a "nyerő csapaton" !!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?