Blogolj!

Elmebeteg (18+)

Schilling Árpád (Fotó: Mandiner)

Békanyál. Schillinggel már saját liberális elvtársai sincsenek beszélő viszonyban. 

Nagy megkönnyebbülés a hazai kulturális közvélemény számára, hogy a szélsőségesen liberális Schilling Árpád, a Krétakör Színház egykori vezetője nejével, Sárosdi Lillával egy ideje Franciaországban él. Tudjuk, a liberális házaspár nevéhez fűződik a hazai #metoo mozgalom elindítása, Marton László rendező húsz évvel ezelőtti állítólagos ajánlatával Sárosdi számára, ami egy gépkocsiban elé tartott hímtag volt. Schilling az a nem kívánatos ember, akivel távozása óta már az ellenzéki beállítottságú színházvezető elvtársai, mint Máté Gábor vagy Mácsai Pál sincsenek beszélő viszonyban. Pedig korábban is feltűnhetett volna valami elmebeli disszonancia nála, amikor például a Luzer című „darabban” Schilling neje ordenáré szexjelenetek közepette meztelenkedett a színpadon, „ez a színészet” felkiáltással. Az egész történet persze nem érne egy hajítófát se, ha a Magyar Narancs nem közölt volna interjút Schillinggel. Nyilván a rendszergyalázás, a gyűlölködés szándékával, benne főleg azzal a mondattal, hogy odakint „Volt olyan orvos, aki azt mondta, szerinte Orbán egy elmebeteg.” A valódi elmebetegről egy hetyke közmondás jut eszembe: Bolond lyukból bolond szél fúj. És szerencsére még az is messziről…

2
https://leander.blogstar.hu/./pages/leander/contents/blog/82713/pics/lead_800x600.jpg
békanyál,Elmebeteg,Mácsai Pál,Magyar Narancs,Máté Gábor,Sárosdi Lilla,Schilling Árpád
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
kata 2019-08-23 17:38:36
Hála Istennek, elhúzott innen ez az ország szégyene, trágár feleségével együtt. Ettől kezdve ne a magyar közélettel foglalkozzon, hanem a franciákat bírálgassa, boldogítsa, ha van egyáltalán, aki kíváncsi ennek a két mocsoknak a mondanivalójára. A
Válaszolok
Hát, így van ez 2019-08-23 16:09:35
Ezen nem csodálkozom !!!
Ha én annyira hülye lennék, mint ez a hitvány, húgyagyú Schilling, akkor én már saját magammal sem állnék szóba !!!!
Hagyjuk már a bodrogközi náthás 3,14csába ezt az agyhalott barmot !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?