Blogolj!

A magyarellenes boszorkány torkig van Orbánnal!

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listájának vezetője igyekezett a legszebb mosolyát elővenni, a legnegédesebb hangon megszólalni az ATV kedd esti műsorában, mint pártja le nem járatott, húzó arca, ám a nézők szemében képtelen volt félretenni a Hófehérkét pusztulásra ítélő gonosz mostohája boszorkányszerepét.

Berni-boszi a fagyhalál jogáért harcol Orbán humanizmusa ellen

Szél Bernadett, akit egykori pártjában három évre minden párttisztségétől megfosztott az LMP etikai biztottsága, s aki országgyűlési képviselő is csak azért lehet, mert van olyan pofátlan és önző, hogy miközben a lába alatt felforrósodott talaj miatt jobbnak látta kilépni a pártjából, a rendszeres jövedelmét biztosító képviselői mandátumáról nem mond le, szóval ez a Szél Berni fogta a seprűjét és hazarepült rajta Amerikából.

Szélboszorkány – a máglyát megúszta, a seprűnyelet nem!

A társelnökségről és a frakcióvezetőségről való lemondó nyilatkozata egyértelműen bizonyította, Szél Bernadett teljesen alkalmatlan a vezetésre, fogalma sincs a közösség belső szabályzatának kötelező erejéről.

Ezeket a cikkeket olvastad már?